| 2020. december. 15. | 1 perc olvasás

Sopronban mentett életet a szén-monoxid-érzékelő

Hétfő délután a város hivatásos tűzoltóit Sopronban a Balfi utcába riasztották, ahol megszólalt a szén-monoxid-érzékelő.

A tűzoltók, majd a gázszolgáltató mérései is igazolták a mérgező gáz jelenlétét az ingatlanban, ezért a szolgáltató a gázüzemű vízmelegítőt és fűtőberendezést is kizárta a szolgáltatásból és előírta azok felülvizsgálatát. A lakók más, alternatív módon is tudnak fűteni, így lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség. A jól működő érzékelőnek köszönhetően nem sérült meg senki. 

A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság felhívja a figyelmet a tüzelő-fűtőberendezések, fürdőszobai vízmelegítők rendszeres, - szakember által végzett – karbantartására, a kémények rendszeres felülvizsgálatának szükségességére, valamint a megfelelő mennyiségű levegőutánpótlás biztosítására.  

A szén-monoxid-mérgezések elkerülése érdekében gondoskodni kell a lakás megfelelő szellőzéséről. Az újonnan beszerelt, fokozott légzáró kivitelű nyílászárók beépítése esetén általában nincs megfelelő levegő utánpótlás a helyiségekben, a jól szigetelő ajtókba és ablakokba szereltessenek résszellőzőt!  

A zárt térbe visszajutó szén-monoxid már alacsony koncentrációban is komoly veszélyt jelent az emberekre és a háziállatokra egyaránt. Ez a gáz színtelen, szagtalan, jól elkeveredik a szoba levegőjével és rendkívül mérgező. A mérgezés tünetei hasonlítanak más betegségekhez, - fejfájás, émelygés, hányinger - ezért nehezen felismerhető.  

Saját biztonságuk növelése érdekében, mindenki részére javasoljuk a szaküzletben vásárolt, megbízható szén-monoxid-érzékelő beszerzése mellett, ügyeljenek a tüzelő-fűtő berendezés megfelelő működését biztosító feltételek meglétére, így a levegő utánpótlás és az égéstermék elvezetés biztosítására is. 

Borítókiép; illusztráció 

Legnépszerűbb cikkek