A rendezvényt szervező különleges egyesületet 2009-ben hívták életre. - Az első találkozót 2007-ben hozta össze egy lelkes csapat – mondta Bobák János, az NDK-s Magyarok Közhasznú Egyesületének vezetőségi tagja. - A jelentkezők száma aztán rohamosan emelkedett, és a szervezők hamar rájöttek, hogy 3-400 embert megmozgatni, az ehhez szükséges ügyeket elintézni csak szervezett formában lehet – vázolta fel az egyesület létrejöttének körülményeit a vezetőségi tag.
A találkozó programjaianak egy részét a Páneurópai Piknik Emlékparkban tartották, ahol együtt nosztalgiáztak a résztvevők a meghívott vendégeikkel. A békedemonstrációt több szál fűzi egyesületünkhöz, ugyanis az a rendezvény az NDK végét kezdte jelenteni - mondta Bobák János, aki hozzáfűzte: minden találkozóra egyre több ember jön el, akiket zömében a közösségi média eszközeivel érnek utol.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F60%2F41%2Fndk-talalkozo-tom-8757_ph7b.jpg)
fotó: Griechisch Tamás
A péntektől vasárnapig tartó, 11-ik országos találkozó színes és derűs rendezvény volt. A hangulatos pikniken előkerültek olyan relikviák, mint a még ma is használatos "tigris mintás" takaró, fényképek, a múltat idéző sör és játékok is.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F1f%2F74%2Fndk-talalkozo-tom-8833_v4o3.jpg)
fotó: Griechisch Tamás
Szombaton a Páneurópai Piknik '89 Alapítvány elnöke Dr. Magas László is a program vendége volt, aki a szervezőkkel közösen virágot helyezett el a kopjafánál és felidézte a történelmi esemény részleteit. Dr. Magas László hangsúlyozta: örül annak, hogy nagy érdeklődés övezi a közel 30 évvel ezelött történt Páneurópai Pikniket.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F37%2F1d%2Fndk-talalkozo-tom-8829_i2_4.jpg)
fotó: Griechisch Tamás