Idén ősszel városunkban rendezi meg éves mesterkurzusát a rangos Berlini Nemzetközi Karmesteriskola (IMB). A gyakorlati képzés október 27-én indult 14 résztvevővel, akik a világ különböző pontjairól, Brazíliából, Kínából, Dél-Koreából, USA-ból, Oroszországból, Azerbajdzsánból, Németországból, Ausztriából, Horvátországból, Dániából, Hongkongból és Tajvanból érkeztek Sopronba.
A kurzus művészeti vezetője Gil Raveh, oktatója pedig a nemzetközi hírű karmester, Johannes Wildner, aki a Bécsi Zeneakadémia professzora, számos állami operaház dirigense, valamint a BBC Szimfonikus Zenekar vendégkarmestere, akinek neve garancia a legmagasabb szakmai színvonalra.
– mondta el a helyszínválasztásról a professzor.
A program során a fiatal karmesterek Haydn és Beethoven szimfóniáit tanulmányozzák. Először zongorakísérettel, majd teljes zenekarral dolgozhatnak együtt, partnerük a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar lesz. Az egyhetes intenzív munka során a résztvevők nemcsak technikai tudásukat fejleszthetik, hanem értékes tapasztalatokat is szerezhetnek a zenekari együttműködésről és a közönség előtt való szereplésről.
A kurzus csúcspontja egy nyilvános koncert lesz, ahol a fiatal karmesterek bemutathatják tudásukat. Az eseményre november 1-jén, 16:30-kor kerül sor a Nagyboldogasszony- /Kecske-/ Bencés templomban – Sopron szívében, méltó környezetben mindenszentek ünnepéhez, valamint Haydn és Beethoven halhatatlan zenéjéhez.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2025%2520okt%25C3%25B3ber%2FFRG01166.jpg)