Sopronban több mint 10 ezer diáknak kezdődött meg a ma a tanév

Sopronban több mint 10 ezer diáknak kezdődött meg a ma a tanév

  2018. szeptember 3. - www.sopronmedia.hu

Az oktatási intézmények többségében már a hétvégén megtartották az ünnepségeket, de a középiskolák és gimnáziumok nagy része szeptember 3-án reggel tartotta meg a hivatalos ceremóniát.

A Széchenyi István Gimnáziumban ebben a tanévben is nagy reményekkel vágnak neki a diákok a tanévnek, ahol a a tanévnyitóünnepségen Dr. Fodor Tamás, Sopron Megyei Jogú Város polgármestere is köszöntötte őket.  

Sopron polgármestere beszédében a gimnáziumi tanulmányok fontosságára hívta fel a diákok figyelmét, rámutatva arra, hogy az ember életében ez az időszak egy meghatározó szakasz, hiszen az itt megszerzett tudásra lehet a jövőt alapozni. Dr. Fodor Tamás kiemelte, hogy nagyon fontos, hogy ezt az időt mindenki jól használja ki és fordítson elegendő időt arra, hogy saját tudástárát gyarapítsa,  amelyhez sikeres tanévet kívánt minden nebulónak. 

Farkas Gábor, a Széchenyi István Gimnázium igazgatója tanévnyitó gondolataiban üdvözölte a diákságot, majd rövid tájékoztatást  adott azokról a fejlesztésekről és tervekről, amelyek a gimnáziumban megvalósultak illetve a tervekben szerepelnek. Beszédében ösztönözte a fiatalokat a tanulás és a tudásszerzés fontosságára, amelyben az iskola minden segítséget igyekszik megadni a diákoknak. 

Az ünnepségen részt vett Marek János, a Soproni Tankerületi Központ igazgatója is, aki érdeklődésünkre elmondta, hogy a Soproni Tankerületi Központ iskoláiban mintegy 10 ezer diáknak csengettek be hétfőn, amelyek közül az idén több mint 600 gyerek kezdte el az általános iskolai tanulmányait.  

fotó: Griechisch Tamás

fotó: Griechisch Tamás

fotó: Griechisch Tamás

Kérem, várjon... Kérem, várjon...