Hazánkból részleges napfogyatkozás lesz megfigyelhető, ami így is különleges látványosságot ígér a csillagászat iránt érdeklődőknek. Ugyanakkor a megfigyelhetőség mértéke erősen függ a földrajzi elhelyezkedéstől. Mivel a napfogyatkozás időzítése egybeesik a napnyugtaközeli órákkal, a nyugati országrészben tartózkodók kerülnek a legkedvezőbb helyzetbe.
Sopron és környéke válik a megfigyelés első számú központjává, hiszen az ország legnyugatibb pontjaként itt lesz a legnagyobb a Hold által okozott takarás mértéke, mielőtt a Nap teljesen eltűnne a horizont mögött. 86 százalékos lesz a takarás mértéke a leghűségesebb városban.
A napfogyatkozás kezdete, vagyis az a pillanat, amikor a Hold eléri a napkorongot, a következő lesz Sopronban: 19:22:51
A napnyugta ideje szerint északnyugat felé haladva nő az az idő, amit a jelenséget csodálva tölthetünk. Míg Békéscsabán nem egészen fél órát tesz ki ez, addig Sopronban 49 percet kapunk a jelenségből.
Forrás: Pexels
A jelenség pontos észlelése érdekében elengedhetetlen a megfelelő, nyílt horizontú helyszín kiválasztása, mivel a napkorong alacsony állása miatt az épületek vagy a domborzati akadályok könnyen kitakarhatják a látványt.
A biztonságos megfigyelés érdekében minden érdeklődő számára ajánlott a megfelelő napszűrő szemüveg használata, még a napnyugtához közelítő, csökkenő fényerejű korong esetében is. A napfogyatkozás idején hazánk nagy részén derült lesz az ég, felhők alig vagy egyáltalán nem is lesznek fölöttünk, így az esemény jól nyomon követhető lesz.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2026.08%2520augusztus%2F0809%2Fpexels-figaaaaaaahh-21338072.jpg)