| 2021. július. 23. | 2 perc olvasás

Soproni Egyetem: kiemelkedő, csaknem 20 százalékos növekedés a felvettek számában

A Soproni Egyetemen ez volt az első teljes felvételi időszak, amelyet az intézmény a modellváltás után, már alapítványi formában működve bonyolított le, és a tavalyi eredményeket jelentős mértékben túlszárnyalva, 19 százalékos növekedést elérve, összesen 804 hallgatót vett fel képzéseire.

„Köszönjük valamennyi hozzánk jelentkező bizalmát, gratulálunk a felvett hallgatóknak, örömmel várjuk és fogadjuk őket a Soproni Egyetem közösségébe. Tudjuk, hogy az idei felvételizőknek a pandémia miatt nem volt egyszerű dolguk a vizsgákra való felkészülésnél, ezért is biztató, hogy ilyen sokan, ráadásul a korábbi években megszokottnál általában magasabb pontszámokkal választották egyetemünket” – mondta el elöljáróban dr. Katona György, az egyetem oktatási rektorhelyettese.

„Az egyetem „Természetesen Veled!” jelmondatának megfelelően nagyon bízunk abban, hogy ősszel már jelenléti oktatásban találkozhatunk a most felvett és eddigi hallgatóinkkal. Az intézmény a mostani felvételi ciklusban különösen eredményes beiskolázási tevékenységet tudhat maga mögött, hiszen az országos átlagot jóval meghaladóan, a tavalyi évhez képest 19 százalékkal tudta növelni felvett hallgatói számát. Ez a növekedés elsősorban a Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar népszerűsége emelkedésének volt köszönhető, itt kiemelkedően, 55 százalékkal nőtt a felvett elsőévesek száma. Örömmel tapasztaltuk itt azt is, hogy a létszámbővülésén túl számos ide jelentkező kifejezetten magas pontszámot ért el a felvételi eljárás során. A karon a legnépszerűbb alapszaknak a gazdálkodás és menedzsment szak bizonyult.

Ugyancsak rendkívül jó eredményeket ért a Benedek Elek Pedagógiai Kar, hiszen itt a 35 százalékos emelkedés mellett az is elmondható, hogy továbbra is ez a kar fogadja a legtöbb hallgatót az egyetemen, most 363 elsőéves készülhet a szeptemberi évnyitóra és tanulmányai megkezdésére. Továbbra is a legnépszerűbb szak az óvodapedagógia, a gyógypedagógia levelező szak Sopronban és Tatán 65 fővel indul, a neveléstudomány levelező mesterszak 29 fővel a legnagyobb mesterszak a képzéseink közül, és az intézményben először indul a kommunikáció és média alapszak a nappali mellett levelező tagozaton is.

Az Erdőmérnöki Karon 127 elsőéves hallgatót fogad majd egyetemi polgárrá a kar dékánja. Itt elmondható, hogy idén kifejezetten magas átlagpontszámmal érkeznek az erdőmérnöki képzés résztvevői. A Simonyi Károly Kar a tavalyi eredményeket megismételve fogadja a faipari, a műszaki és a kreatívipari tudományok iránt érdeklődő hallgatókat. Idén is a nagy érdeklődés kísérte a tervezőgrafika szakot, emellett a faipari mérnök és az építőművészet alapszak továbbra is meghatározó a kar képzési struktúrájában” – értékelte az idei felvételi eredményeket dr. Katona György.

A Soproni Egyetemnek zöld egyetemként fontos vállalása, hogy valamennyi új hallgatója tiszteletére egy fát ültet novemberben, így a mostani állás szerint 804 facsemetét ültetnek el a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. partnerségével. Ez a szám a pótfelvételi eljárásban felvett hallgatókkal még növekedni fog.

Az egyetem idén is számos képzést hirdet meg a pótfelvételi eljárás kertében, ahol nemcsak költségtérítéses formában, hanem állami támogatással is megkezdhetők a tanulmányok. Érdemes ezekről tájékozódni az egyetem weboldalán, a pótfelvételire való jelentkezés időszaka július 29-én kezdődik, és hagyományosan a felvi.hu honlapon keresztül lehet pályázni a Soproni Egyetem képzéseire.    

Legnépszerűbb cikkek