Tizenhat kiállító szőttese tekinthető meg a Nagycenki Alkotóházban a Pedagógusok Művelődési Háza kiállításán. A tárlat megnyitóján részt vett Barcza Attila soproni önkormányzati képviselő.
Az esemény nyitásaként Horváth Krisztina zenetanár a nagycenki Hársfavirág citerazenekarral adott elő népdalokat.
Bevezetőjében Roskó Mária a Pedagógusok Soproni Művelődési Háza Gyapjúszövők Alkotó Körének vezetője elmondta, hogy 1981-ben alakultak meg; az alkotókör ekkor kapott rámái és állványai a mai napig megvannak és a mostani kiállítás anyagának szőttesei is ezeken készültek. A szakkör taglétszáma 28-30 fő, kezdőktől a haladókig. A jelenlegi kiállítás anyaga hagyományos és modern stílusokból állt össze.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F88%2F56%2Fnagycenk-szottes-tom-7513_7yrn.jpg)
fotó: Griechisch Tamás
Magyarné Derszib Eti festőművész ünnepi beszédében elmondta, hogy a megnyitót azért is vállalta el, mert nagyon szereti a népművészetet, régóta gyűjti a szőtteseket, nagyobb gyűjteménye is van belőlük. Az erdélyi szőttesek a kedvencei, melyek a festészetében is megjelennek. Képein a különböző építészeti ábrázolások, és a fazekas alkotások után jelentek meg a szőttesek. Elsősorban a régi és hagyományos értékek a kedvencei.
A kiállítás december 3.-ig tekinthető meg szombaton és vasárnap 15-17 óráig.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F86%2Fc2%2Fnagycenk-szottes-tom-7536_h7hg.jpg)
fotó: Griechisch Tamás