| 2021. június. 5. | 4 perc olvasás

Soproni kislány illusztrálta a Harry Potter szerzőjének új könyvét

Chetoui-Tirászi Amina a közelmúltban nyerte el a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács "Felfedezettjeink 2021" különdíját. Ennek apropóján a Hunyadi-iskolában önálló kiállítást szerveztek a 11 éves kislány meglepően érett alkotásaiból.

Egészen kicsi korában ceruzát és tollat fogott Amina, és a szüleit is meglepte azzal, hogy már a bölcsődében felismerhető dolgokat rajzolt. Abban is eltért a társaitól, hogy szívesen elvonult, és egyedül tevékenykedett. Ez azóta sem változott: a bűbájos kis hölgy a legjobban a saját világában, a saját fantáziája szülte hősök társaságában érzi magát.

-Szívesen ábrázolta azokat a tárgyakat, amikre vágyott, például egy pónit, amikor pedig megkapta, akkor már örömében örökítette meg – meséli Tirászi Ágnes, a kislány édesanyja. – Karakterábrázolásain már egészen korán felismerhetőek voltak az érzések, például jól megragadta a szégyenlős, a mérges vagy a vidám póni figuráját.

A kislány ezután a természetet kezdte el figyelgetni. Minden bizonnyal környezetmérnök édesanyjától látta azt, hogy jó megállni, megvizsgálni a természet szépségeit, eltűnődni a fény-árnyék jelenségeken. A mai napig kedvenc témái közé tartoznak a madárkák és a virágok.

Tavaly megnyerte Az év madara című pályázatot, ahol alsós kategóriában több mint 3600 rajz közül választották ki az ő alkotását.

A legközelebb azonban a meseillusztrációk állnak a kislány szívéhez. Rengeteget alkot képzeletből, és egy cseppet sem hagyja, hogy mások befolyásolják, irányítsák. Amikor a Helka volt a kötelező olvasmány az iskolában, azzal lehetett rávenni az olvasásra, hogy ha végez egy fejezettel, meg is rajzolhatja. A Mi mesénk! című könyvbe beválogatták a Pingvinek akcióban és a Kukamanó című munkáit.

Amina több gyerektáborban is részt vett, például a Gyermek képzőművészeti táborban Sarródon vagy a Felhőtáncoló Kreatív Műhely művészeti táborában. Minden jeles alkalomra alkotó felszereléssel lepték meg a  szülei. A hagyományos technikákon kívül most már a digitális módszerekkel is ismerkedik, ugyanis nemrég kapott egy laptopot. Imád divattervezőset játszani.

A legbüszkébb arra, hogy az ő egyik rajza szerepel illusztrációként a Harry Potter szerzőjének legújabb könyvében.

J. K. Rowling Az Ickabog című meséje nem most született, már hosszú évekkel ezelőtt olvasott fel belőle fejezeteket gyermekeinek. Mégis, korábbi munkái miatt nem maradt ideje arra, hogy a szöveget gondozza. „Amikor a koronavírus-járvány miatt kijárási korlátozást rendeltek el, úgy láttam, hogy a gyerekek különösen nehezen viselik a bezártságot, ezért annyi év után ismét elővettem Az Ickabogot” – árulta el a világhírű brit szerző. Mialatt az egész világ számolta a napokat a zárlat alatt, és a járvány terjedését követő görbéket figyelte, Rowling minden este betakarta a gyerekeit és tovább szőtte a történetet Rettenthetetlen Fredről, aki egy Cornucopia nevű gazdag ország jóképű uralkodója. Minden héten 2-3 újabb részt töltött fel a kiadó az internetre, amelyhez illusztrációkat készíthettek 7 és 12 év közötti gyerekek. A rajzok elkészítéséhez maga J.K. Rowling adott tippeket, aki a novemberben megjelenő könyv minden jogdíját jótékony célra ajánlotta fel. Amina különösen örült annak, hogy a 34 nyertes rajz között éppen a főhős karakterét ábrázoló munkáját választotta ki a kiadó.

Amina a Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskolában tanul. A tehetségfejlesztő szakpedagógus, Halvax Julianna nevezte be a MATEHETSZ pályázatára, ahol a „Tehetségek Magyarországa ösztöndíj” támogatásban idén összesen 23 ifjú tehetség kibontakoztatását támogatják. A díj apropóján kiállítást rendezett az iskola kis büszkeségének, amely online formában is elkészült azoknak a külsősöknek, akik nem léphettek be az iskolába, a diákoknak pedig az áhítaton levetítették.

-Amina ténykedése engem is arra inspirált, hogy megpróbálkozzam a festéssel – folytatja Tirászi Ágnes. – Az alkotói tevékenység a járványidőszak és a kijárási korlátozás alatt különösen hasznosnak bizonyult. Nem csak a gyerekek, de a felnőttek esetében is fontos, hogy a mindennapi stresszhatások, rohanás után képesek legyenek feltöltődni azáltal, hogy elmélyülnek a kreatív tevékenységben. A pandémia alatt ez hangsúlyosan megjelent, többet is alkottunk mindketten. Sok pályázat is megjelent az otthon maradt gyerekeknek. Ha azt kérdezem a lányomtól, hogy „mi szeretne lenni?”, mindig azt feleli: Egyértelmű, hogy jól tudok rajzolni. Festőművész szeretnék lenni, csak festegetni szeretnék. Ez lenne a munkám.” És hiszi, hogy ebből meg is fog élni. 

Amina szívesen adja be munkáit pályázatokra, viszont csak azokra jelentkezik, melyeknek témái megragadják. Díjainak se szeri, se száma.

Eredményei:

2020. A rajzát beválogatták a novemberben megjelent JK. Rowling: Az Ickabog című kötetébe

2020. A mi mesénk meseíró- és rajzpályázat illusztrátor kategóriában I. hely

2020. Az év madara - az erdei fülesbagoly rajzpályázat és képzőművészeti pályázat, ahol alsós iskolások kategóriájában 3621 rajz közül I. hely

2020. Herendi Porcelánmanufaktúra, népmese illusztrációs pályázat herendi minták felhasználásával I. hely

2020. Rajzpályázat vírus idején, Kőrösi Kulturális Központ által meghirdetett pályázat 7-12 évesek I. hely

2020. Soproni Szociális Intézmény, A karantén jó oldala rajzpályázat I. hely

2020. Szimba rajzpályázat, Élj egészségesen! 8. hely

2019. Országos Evangélikus Rajzpályázat III. hely

2019. Soproni Kézműves Műhelyek Az álmom rajzpályázat I. hely

2019. Felhőtáncoló Kreatív Műhely Önarckép rajzpályázata I. hely

2018. TAEG Mesék az őszi erdőből rajzpályázat I. hely

2018. Országos Evangélikus rajzpályázat II. hely

Legnépszerűbb cikkek