| 2020. március. 21. | 2 perc olvasás

Soproni lelkész: Isten szeretete nem múlik el a veszély idején sem

Videóáhítatot tartanak a Soproni Evangélikus Egyházközség lelkészei. A kezdeményezők célja, hogy az elhangzott igékkel lelki erőt adjanak a híveknek és az érdeklődőknek a vészterhes időkben is.

A Soproni Evangélikus Egyházközség azonnal lépett, amint nyilvánvalóvá vált, hogy a koronavírus terjedésének megállítása érdekében a templomoknak is be kellett csukni a kapuit. A lelkészek elkezdtek keresni olyan felületet, amelyen keresztül tudják tartani a kapcsolatot a hívők közösségével.

- Mivel eddig személyesen tudtunk találkozni rendszeresen a hívekkel, ezért több, a modern világ adta lehetőséget nem használtunk ki – világított rá Pelikán András, a Soproni Evangélikus Egyházközség igazgató lelkésze. – Az egyik ilyen az internet, azon belül is az olyan platformok, amelyek alkalmasak videós tartalmak megosztására. Nagyon hamar megszületett az ötletünk, hogy minden nap készíteni fogunk egy-egy rövid, 2 perc körüli videót. Ezekben a friss bibliaolvasó kalauzból tolmácsolunk egy igét. Olyanokat emelünk ki, amelyek segítséget, támaszt tudnak nyújtani a híveknek és az érdeklődőknek ezekben a nehéz, szokatlan teherrel bíró hetekben – fejtette ki.

- Rengetegen aggódnak most, sokan keresik az új helyzetben a lehetőségeiket, illetve a biztonságot – osztotta meg velünk tapasztalatait a lelkész. – Mi hisszük azt, hogy Isten szaván keresztül ez a megnyugvás megragadható. Nem tudhatjuk, hogy mi vár ránk és ez a bizonytalanság egy szorongató érzés. Az ige olyan értelemben nem is tud biztonságot adni senkinek, hogy pontosan leírná azt, hogy mi fog következni. De azt viszont közvetíti, hogy Isten kezében van az életünk és az ő szeretete nem múlik a veszély, nehézségek idején sem. Büszke és boldog vagyok azért, hogy mi itt Sopronban lelki közösség tudunk lenni az elszakítottság és a fizikai távolság ellenére is. Ez egy biztos pont számunkra ebben a bizonytalan helyzetben is – emelte ki.

A videókat a Soproni Evangélikus Egyházközség weboldalán, Youtube-csatornáján és Facebook-oldalán, valamint a sopronmedia.hu oldalon keresztül is megtekinthetik az érdeklődők.

A Soproni Evangélikus Egyházközség lelkészei is javasolják a híveknek, hogy az új típusú koronavírus-járvány megakadályozása érdekében tartsák be a vonatkozó rendeleteket és a szakemberek tanácsait. Azt kérik a hívektől, hogy fogjanak össze, segítsenek az idős embertársaiknak és csak akkor menjenek el otthonról, ha az feltétlenül muszáj.

Legnépszerűbb cikkek