| 2018. március. 27. | 3 perc olvasás

Soproni Petőfi Színház: Itt az új évad!

Az Egy éj Velencében című nagyoperettel kezdődik a Soproni Petőfi Színházban a komédia évada október elejétől, összesen tizenöt premiert tartanak a 2018/19-es szezonban – hangzott el az intézményben tartott sajtótájékoztatón a színházi világnapon.

Pataki András, a színházat működtető Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezetője az évadhirdető eseményen arról beszélt, hogy nem csak a nézőszám emelés és a szórakoztatás a céljuk a komédia évadával, hanem olyan nívós, unikális előadások bemutatása, amely összetetten és elgondolkodtató módon beszél az emberről, az életünkről. Minden korosztálynak a műfaji és stílusbeli sokszínűség jegyében kínálnak előadásokat a következő évadban is.

A felnőtt bérletben ifj. Johann Strauss Egy éj Velencében című nagyoperettjét mutatják be Szolnoki Tibor, Domoszlai Sándor, Vadász Zsolt, Teremi  Trixi és Zsadon Andrea főszereplésével. A Rejtő, a megejtőcímű kabaré Rejtő Jenő megfejthetetlen világába kalauzolja a közönséget Pataki András rendezésében. Különleges színházi élményt kínál a teátrum nagy vállalkozása egy görög komédia, Arisztophanész A Gazdagság című művének színpadra állítása Katona Imre irányításával. Demcsák Ottó rendezésében  Rovó Péter és Szakál Attila koreográfiáival tűzik műsorra A szving meg a tangó című táncjátékot. Ebben argentín és osztrák művészek is vendégszerepelnek, hiszen a különleges előadás a Sopron Balett, az Escuela De Tango Buenos Aires és az Europabellett St. Pölten koprodukciójaként kerül a nézők elé.


fotó: Torma Sándor

A kaposvári Csiky Gergely Színházzal közösen készül Alan Zachary-Michael Weiner az Első randi című musical, amely magyarországi ősbemutató lesz Szente Vajk rendezésében Feke Pál és Mikó Istvánfőszereplésével. A felnőtt bérletesek kamara előadásként tekinthetik meg Ingmar Bergman Jelenetek egy házasságból című színpadi játékát, melyet Gál Tamás és Kiss Szilvia játszik. A rendező Pataki András.   

A középiskolások és egyetemisták bérletben tekinthetik meg  Elton John és Tim Rice Aida című musicalét Stéphanie Schlesser, Vastag Tamás, Füredi Nikolett és Szomor György főszereplésével. Ez a korosztály megnézheti A Gazdagság,  A szving meg a tangó és az Első randi című produkciókat,valamint a Mindörökké Júlia című színpadi játékot, amely Szendrey Júlia életéről szól valóságos dokumentumok alapján Németh Ervin szerkesztésében. Iskolai helyszíneken Arany János Pázmán lovag és az Én, Luther című tantermi színházi darabokat mutatja be a soproni színház.


fotó: Torma Sándor

A felsősöknek a teátrum az Aida, Mindörökké Júlia, A szving meg a tangó produkciók mellett Alekszej Batrakovnak, a Sopron Balett balettmesterének, koreográfusának A csodatévő lány című táncjátékát kínálják, mégpedig tornatermi színházi foglalkozás keretében.

Alsós bérletben Az égig érő fa című zenés magyar népmesét játsszák a Zentai Magyar Kamaraszínházzal koprodukcióban. A rendező Crnkovity Gabriella. Ez a korosztály és az óvodások is megnézhetik Németh Ervin: Mátyás király krónikái című zenés mesejátékát. Az előadás Szabó Attila állítja színpadra a komáromi Jókai Színházzal koprodukcióban. Az alsósok és az óvodások láthatják az évad egyik fontos előadását, amely az igazgató szerint küldetése a színháznak. Szergej Prokofjev Péter és a farkas története alapján készül mesebalett, amelyet Alekszej Batrakov rendez és koreografál. Szimfonikus zenekari kísérettel mutatják be az előadást, a zenei vezető Oberfrank Péter. Az ovisok mindemellett még megtekinthetik Lázár Ervin: A kétarcú boszorkány című mesejátékát Sólyom Katalin előadásában.

A sajtótájékoztatón dr. Fülöp Péter, a kaposvári színház igazgatója elmondta: örül annak, hogy az Első randi című előadás koprodukcióban jöhet létre, ő ugyanis vezetőként hisz az együttműködés erejében, annak hasznában. A soproniakkal a díszlet és jelmezköltségen osztoznak és az előadásban bizonyos szereplők azonosak lesznek. A főszereplő Feke Pál hozzáfűzte: egy igazi szórakoztató musical-comedyről van szó és nagyon reméli, hogy elnyeri majd mindkét város közönségének a tetszését ez a produkció.
 


fotó: Torma Sándor

Demcsák Ottó, a Sopron Balett vezetője A szving meg a tangó előadásról azt mondta: nagy kihívás számukra ennek a táncjátéknak a színpadra állítása. Nem tánctörténeti előadást akarnak létrehozni, hanem megmutatni azt, hogy két nagyvárosban: New Yorkban és Buenos Airesben miként szeretnének az emberek létrehozni egy új világot, az önmegvalósító, illetve befelé, felfelé forduló törekvéseikkel. Érdekessége lesz az előadásnak, hogy mindkét táncstílusban ugyanazt a történetet láthatják a nézők.

Rovó Péter a szving részhez készít koreográfiát. Egyelőre még a tervezés elején jár, a zenékre bízza magát, hiszen Benny Goodman, Duke Ellington jó inspirációkat tud nyújtani számára.

A letölthető műsorfüzet IDE KATTINTVA elérhető! 

Legnépszerűbb cikkek