"Uram! A késemért jöttem!" E mondat után utazhatnak a nézők egy olyan világba, amely egyedi és megfejthetetlen marad mindig. Egyszerűen megejtő. Ezt szeretnék a soproni társulat tagjai is megmutatni a közönségnek Pataki András rendező vezetésével.
Rejtő Jenő szellemiségét idézi meg a zenés, szórakoztató rendhagyó est, melyet Varga Róbert újságíró állított össze és írt színpadra. A műsor egyúttal tiszteleg a népszerű, tragikus sorsú, viharos életű magyar író előtt, aki rövid, alig 38 évig tartó földi pályafutása alatt összesen 120 bohózatot, jelenetet, villámtréfát és 42 regényt írt. Az egész életműve abszurd ötletek, groteszk humor, bizarr alakok és helyzetek áradása volt. Karikatúraszerű, valószerűtlen figurák és kalandok suhannak elénk egy olyan világban, ahol a képzelet sem szab határokat.
Az esten kedvelt kabaréjelenetei, regényrészletei, írásai mellett érdekességként elhangzanak olyan versek is, melyeket szintén Rejtő Jenő vetett papírra. Természetesen, a legendás Rejtő hősök, többek között Fülig Jimmy, Piszkos Fred, Troppauer Hümér, Van der Gullen Félix és társainak kalandjaiba is bepillanthatunk, s megelevenedik a pesti kabaré utánozhatatlan világa, a legendás Japán kávéházzal együtt.
A kávéházi zongorista pedig játszik a vendégeknek és megosztja rejtői mélységeket idéző bölcsességeit arról: Élni azt jelenti, mint örülni bármi áron. Még akkor is, ha embernek lenni nagy betegség... És sajnos gyógyíthatatlan is...
Rejtő Jenő szerepében Ács Tamás színművész látható, akivel együtt komédiázik Molnár Anikó, Simon Andrea, Horváth László, Papp Attila és Savanyu Gergely.
A zongoránál az est zenei szerkesztője: Papp Gyula, a Mini és a Skorpió együttes legendás billentyűse. A koreográfus Szakál Attila.
A produkció vendégeskedett már Vászolyban, Győrben, Bécsben és még ebben a hónapban Jászberényben is látható.
Az előadásról IDE KATTINTVA olvashatnak bővebben.