| 2022. március. 17. | 1 perc olvasás

Soproni rendőrök akadályozták meg, hogy nagyobb kárt okozzon a tűz

A járőrök éberségének köszönhető, hogy a kora délutáni Cseresznye sori tűzeset során senki sem sérült meg.

Szerencsére a Soproni Rendőrkapitányság járőrei időben észrevették, hogy az egyik lakásban tűz ütött ki, és azonnal megtették a szükséges intézkedéseket a lakók biztonsága érdekében.
"Éppen végeztünk egy megbízatásunkkal, és ezt jelentette rádión a kollégám, Soós Gyula rendőr törzszászlós a központnak, amikor észrevettem, hogy az előttünk lévő ház ablakából sűrű fekete füst gomolyog az utcára. Azonnal szóltam a társamnak, szóljon a központnak, hogy küldjenek a helyszínre tűzoltót" - kezdte el az eset ismertetését Szolyák Gábor rendőr törzszászlós.


"Miközben Gyula a központtal beszélt, bementem a házba és az égő lakáshoz siettem, ahová ekkor a ház egyik lakója is megérkezett poroltóval a kezében, amit átadott nekem, hogy használjam. Miután bejutottunk, az ott lakó idős hölgyet gyorsan kikísértem, majd láttam, hogy a konyhából jön a mindent beborító, sűrű füst, ezért a poroltót oda fújtam. Ezzel sikerült is a lángokat megfékeznem, így a tűz a tűzoltók kiérkezéséig nem tudott továbbterjedni. Jobb híján a pulóveremmel takartam el az arcomat, miközben ellenőriztem, hogy más nem tartózkodik a lakásban" - folytatta a törzszászlós.

"A központ értesítését követően én is besiettem a lakóházba. Sorra benyitottam a többi lakásba, hogy szóljak a lakóknak, hogy a saját biztonságuk érdekében azonnal menjenek ki az utcára. Mindeközben áramtalanítottam a házat. Mivel a szomszéd épülettel a lakóház egybe van építve, ezért ugyanezt megtettem ott is, majd kimentem az utcára, hogy segítsek a tűzoltóknak gyorsan megtalálni a helyszínt" – vette át a szót Soós Gyula rendőr törzszászlós.


A Soproni Rendőrkapitányság ezúton is szeretne köszönetet mondani annak a lakónak, aki a helyzet gyors felismerésével az idős hölgy segítésére sietett.
 

Legnépszerűbb cikkek