Az országos verseny legkiemelkedőbb vadgazdálkodási technikusai Barcs, Csongrád, Mátrafüred, Somogyzsitfa-Szőcsénypuszta, Szeged, Szombathely és Sopron iskoláiból érkeztek.
A nyitó ünnepségen Román István, agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár elmondta, ennek a versenynek nem lesznek vesztesei, hiszen akik eljutottak ide a 25. Jubileumi Ifjúsági Vadászvetélkedőre már azzal is nyertek, hogy részt vehettek egy ilyen rangos megmérettetésen.
A 19 versenyszámból álló vetélkedő egyaránt tartalmazott gyakorlati és elméleti feladatokat. A diákok tesztkérdések megválaszolásával bizonyíthatták szakmai rátermettségüket, emellett vadászati és etikai ismereteikről is számot kellett adniuk. Többféle felismerési feladat is tarkította a megmérettetést. Kiemelt versenyszám volt a szakma alapját képező szakkifejezések háromnyelvű ismerete. A gyakorlati feladatok közül a trófeaminősítés, távolságbecslés, a motorfűrész-szerelés és darabolás, a fegyver-összeszerelés, illetve a ládacsapda-élesítés tartoznak a diákok által leginkább kedvelt versenyszámok közé.
A záróünnepségen az Országos Vadászati Védegylet nevében Bíró Gabriella és Török Henrik, a verseny főszervezői adták át a díjakat.
Eredmények:
Csapat:
1. hely SOPRON – Roth Gyula, Erdészeti Faipar Szakképző Iskola és Kollégium
2. hely MÁTRAFÜRED – FM ASZK – Mátrai Erdészeti, Mezőgazdasági és Vadgazdálkodási Szakképző Iskola és Kollégium
3. hely SZEGED – Kiss Ferenc Erdészeti Szakképző Iskola
Egyéni:
1. Szép Szabolcs (Mátrafüred)
2. Fülöp Zsolt (Sopron)
3. Csóti Mariann (Szeged)
4. Nagy Máté (Sopron)
5. Puskás Győző (Szeged)