| 2023. június. 11. | 2 perc olvasás

Soproni sportsikerek két keréken – Alpok Adria Nemzetközi BMX verseny

Sopronban rendezték meg az Alpok Adria Nemzetközi BMX-versenyt, mely remek lehetőség az ijfú versenyzőknek, hogy számot adjanak tudásukról. Négy ország 18 egyesületéből, mintegy 150 versenyző gurult pályára. A soproni versenyzők ismét remek eredményeket értek el, ebből is látszik, hogy a BMX-sportnak komoly helye van a soproni sportéletben.

Ismét fantasztikus hangulatban telt a hétvége a soproni BMX pályán, hisz 4 ország: Szlovákia, Szlovénia, Ausztria és természetesen Magyarország versenyzői csaptak össze az Alpok Adria Nemzetközi BMX Kupán.

Lendvay Márta, a BMX Sopron titkára elmondta: „A magyar csapat több mint 30 fővel nevezett. A Mini Open kategóriától a felnőtt, 30 pluszos kategóriáig képviselte magát az egyesület. Nagyon szép eredmények születtek, sok esetben állhatott fel a dobogóra soproni biciklis. Ezt a versenyt és pályát nagyon szeretik a külföldi versenyzők, ezért sokan jönnek el, ami óriási elismerés a helyi klubnak.

Az első versenynap eredményhirdetésén jelen volt dr. Farkas Ciprián Sopron polgármestere, Csiszár Szabolcs alpolgármester, Tóth Éva, a Jereván Településrészi Önkormányzat elnöke és Magas Ádám önkormányzati képviselő is, akik gratuláltak a versenyzőknek.

Fotó:Griechisch Tamás

 

dr. Farkas Ciprián Sopron polgármester kihangsúlyozta:

„A sport fontos, és hogy a gyerekeket sportra neveljük. A BMX-ezés tekintetében is jók vagyunk Sopronban. Ne feledkezzünk meg róla, Radacsics Vilmos az olimpiára is eljutott Sopronból ebben a sportágban. Idén pedig négy országból, 18 sportegyesületből, több mint 150 résztvevő az, aki részt vesz az Alpok Adria kupán. Én nagyon remélem, hogy ez a sor folytatódik. Nagyszerű teljesítményeket látunk, és lesz még Radacsics Vili, aki eljut Sopronból az olimpiára, ezért szurkolunk. Sopron volt a legelső helyszín, ahol BMX-pálya létesült 1990-ben.”

fotó:Griechisch Tamás

Farkas Bendegúz, a BMX Sopron versenyzője, aki magyar bajnok és emellett Európa Bajnokságon hetedik helyet ért el, komoly sérülésen van túl. Áprilisban kiugrott a válla, ezért ki kellett hagynia több mint 10 hetet.

 - Nagyon nehéz volt BMX nélkül, de azért csináltam erőnléti edzéseket, sprinteltem, próbáltam formában maradni. Ez a mai verseny volt az első a baleset óta. Én elvárom magamtól, hogy egy Alpok Adriát megnyerjek. A startom még nem volt az igazi, de a pályán nagyon jól mentem – mondta el Bendegúz, aki megnyerte a versenyt.

A szervezés remek, az időjárás kegyes volt, így alapvetően mindenki elégedetten távozott. Sopronban komoly jövője van a sportnak, így aki kedvet érez, az látogasson le a Jerevánon lévő pályára és kóstoljon bele ebbe a világba.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Címkék: BMX Sopron

Legnépszerűbb cikkek