A rangos szakmai seregszemlének megalakulásakor az volt a fő célja, hogy bemutassa azon színházak munkásságát, amelyek működési területe és tevékenysége valami okból különleges az adott országon belül és Közép-Európában is. Tevékenységükkel különleges igényeket elégítenek ki.
Az amikassa.sk híradása szerint a mostani fesztiválon naponta két előadást, tehát összesen tíz produkciót nézhet meg a színházkedvelő közönség. Ténai František fesztiváligazgató a portálnak elmondta, a darabokat úgy válogatták össze, hogy azok most a személyiséget, az embert, az egyént helyezzék a figyelem középpontjába – méghozzá a különböző színházi zsánerek nyújtotta lehetőségek egyedi megragadásával. Az idei seregszemlén cseh, lengyel és szlovák társulatok vesznek részt. A magyar színházművészetet a soproni társulat képviseli a Henrik Ibsen művéből készült nagy sikerű darabbal, amelyet már ötvenszer játszottak el. A Soproni Petőfi Színház, a budapesti Nemzeti Színház és a Zentai Magyar Kamaraszínház koprodukciója jelentős sorozatot élt meg a leghűségesebb városban, sikerrel szerepelt Zentán, Jászberényben, Kisvárdán, Csíkszeredában, s legutóbb Esztergomban. A produkció ezúttal szeptember 9-én délután öt órakor látható a kassai Thália Színházban.
A színpadi játékban Arnold Rubek professzort, szobrászt Szilágyi Tibor Kossuth- és Jászai-díjas, kiváló és érdemes művész alakítja. Maját, Rubek feleségét Szőcs Erika, Irenét, az egykori múzsát Molnár Anikó játssza. Ulfhejm földbirtokos szerepében Szélyes Ferenc Jászai-díjas színművész látható. A fürdőszálló igazgatójaként Wischer Johann lép színpadra. A Diakonissza szerepében Varga Fekete Kinga, a Kaposvári Egyetem művészeti karának negyedéves hallgatója és Diószegi Imola látható kettős szereposztásban. Lars, a szolga Major Zsolt. A produkció különlegessége, hogy Varga Gábor jazz-zenész élőben játszik a darab közben a jelenetekhez, hangulatokhoz illő muzsikát. A dramaturg Katona Imre, a jelmeztervező Szélyes Andrea.
Henrik Ibsen Ha mi holtak feltámadunk (2017) - Előzetes
Uploaded by Zentai Magyar Kamaraszínház on 2017-12-06.