Színes programokkal, koncertekkel, remek borokkal, finom ínyencfalatokkal és vásári forgataggal kezdődőtt pénteken a Soproni Szüret 2016-os rendezvénysorozat a Várkerületen. A nyitóünnepségen Dr. Simon István alpolgármester köszöntötte az esemény látogatóit és az üdvözlő szavak után az Európai Borlovagrend Soproni Legátusának tagjaival egy közös koccintással hivatalosan is megnyitotta a Soproni Szüreti Napokat.
A köszöntőt követően a Mária-szobor közelében, a kis emelvényen egy igazán jóhangulatú látványpréseléssel a mustkészítés folyamatát is bemutatták, ahol a préseltzenitet bárki megkóstolhatta.
A színpadon is folyamatosan váltották egymást a fellépők, akik nagy sikert arattak. A nap egyik legjobban várt fellépője a Magna Cum Laude pedig igazán elvarázsolta a Várkerületen megjelenteket, fergeteges koncertet adtak, amit a hálás közönség vastapssal juatalmazott.
A programok és a vásári forgatag szombaton és vasárnap is várja az érdeklődőket.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F84%2F40%2Fszuret-2_0lp8.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fb0%2Fab%2Fszuret-6_1u8g.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F0a%2F1a%2Fszuret-7_s850.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F76%2F7a%2Fszuret-5_m6no.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F41%2Fd7%2Fszuret-8__v5a.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F71%2F99%2Fimg-3825-jpg_pv5z.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F48%2F1b%2Fszuret-9_89e9.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fc6%2F3b%2Fszuret-11_ozat.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F0b%2Ff7%2Fszuret-12_v3b1.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fe5%2Fb0%2Fszuret-14_0de_.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Ff2%2F51%2Fszuret-1_u6si.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F15%2Fee%2Fszuret-4_zh7z.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F3f%2F3d%2Fszuret-3_l3bu.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fe3%2Fea%2Fszuret-10_2u_n.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fcf%2F22%2Fmagna-cum-laude-2-leczovics-zsolt_47tq.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Ff6%2Ff3%2Fmagna-cum-laude-leczovics-zsolt_bp9g.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt