| 2016. február. 5. | 2 perc olvasás

Soproni Tavaszi Napok

Koncertek, kiállítások, színházi előadások és rendhagyó programok is várják a közönséget március 11. és április 10. között a város egyik legnagyobb kulturális fesztiválján.

A lendületes világzenét játszó Söndörgő együttes koncertjével, március 11-én indul a Soproni Tavaszi Napok programsorozata. A kulturális fesztivál könnyűzenei felhozatalában szerepel még az InFusion Trio is, melynek tagjait az egyik tehetségkutató műsorban ismerhette meg a közönség. A különleges hangszerparkkal rendelkező looper zenekar soproni fellépése március 25-én lesz, melyen közreműködik Csemer Boglárka, Boggie, aki a 2015-ös Eurovíziós Dalfesztiválon képviselte Magyarországot a Wars for Nothing című dalával.

A komolyzene sem maradhat ki a programsorozat kínálatából: március 18-án a zeneiskola névadója, Horváth József emlékére rendeznek hangversenyt a Liszt-központban. Március 31-én pedig Francia romantika címmel a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar ad koncertet. A Saint-Saëns és Bizet műveiből összeállított programot a Bécsi Filharmonikusok szólistája, Somodari Péter vezényli.

Három kiállítás is nyílik a Tavaszi Napok keretében: március 13. és 27. között Lendvai Péter és Szántó István képzőművészek, a Handler Nándor Szakképző Iskola művésztanárainak munkáiból látható válogatás a Festőteremben Konstelláció 77•78 címmel. A Munkácsy-teremben hazánk egyedülálló népművészeti kincse, a Höveji csipke mutatkozik be. A különleges hímzési technikával készült terítők, ruhák március 19-től április 10-ig lesznek láthatók a Liszt-központ kiállítótermében. A Liszt-központ előterében pedig a háború előtti Sopron hangulatát idéző kiállítás nyílik Petrich Kató festőművész-rajztanár képeiből.

Népszerű színművészek érkeznek a Soproni Petőfi Színházba: március 23-án és 24-én Anna Gavalda Szerettem őt című darabját láthatja a közönség Györgyi Annával és Szilágyi Tiborral, március 25-én Vári Éva és Benedek Miklós kelti életre Ernest Thompson Aranytó című drámájának fő karaktereit, március 26-án pedig Mary Orr klasszikusát, a Mindent Éváról című fordulatos darabot láthatják a nézők Hernádi Judit és Kovács Patrícia főszereplésével. A Liszt-központban a L'art pour l'art Társulat gondoskodik a jókedvről: A pofon egyszerű című színházi esten Naftalin Ernő, Pandacsöki Boborján, Frigid Mirtill, és Edebede bácsi is színpadra lép.

Rendhagyó programokban is bővelkedik a fesztivál: március 17-én aktuális társadalmi kérdésekről és a Bábel című műsor kulisszatitkairól is szó lesz a Prima Primissima-díjas szerkesztő-riporter, Al Ghaoui Hesna valamint az Itt és Most Társulat improvizációs előadásán. Március 30-án Grecsó Krisztián és Grecsó Zoltán mesélnek közös gyökereikről a Mellettünk című összművészeti esten, melyen Döbrösi Laura és Kertész Endre is közreműködik.

Első alkalommal települ Sopronba Magyarország legkedveltebb design vására, az idén 10 éves WAMP. A vásáron egyedi tervezésű ruhák, divatkiegészítők, különleges lakberendezési tárgyak, míves nemesfém ékszerek és gasztro termékek közül válogathatnak az érdeklődők. A WAMP csak kivételes alkalmakkor mozdul ki a fővárosból, Sopronba április 2-án látogatnak a kiállítók, ahol helyi alkotókkal közösen mutatkoznak be.

A fesztivált 34. alkalommal rendezik meg idén: Sopron 1983-ban, első vidéki városként csatlakozott a Budapesti Tavaszi Fesztivál rendezvénysorozataihoz. A szervezők célja azóta is az, hogy minél több korosztályt és minél különbözőbb érdeklődésű embert szólítsanak meg magas színvonalú programokkal.

Bővebb információ a www.prokultura.hu olodalon.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek