Csáky Pál Virágeső című művéből készült produkció egy felvidéki magyar színészházaspár életének mozzanatait tárta a közönség elé a hatvanas évek időszakából. A rendező Pápai László volt. Hangsúlyozta: az életről, vándorlásról, kötelességről, a cél felé vezető útról szóló színpadi adaptáció közben kirajzolódhatott a magyar kisebbségi lét és egy korszak társadalmi hangulata. Amikor mindenki – akár egy bőröndöt – cipeli a maga sorsát, elmerengve a múlton.
Az előadás végén nagy vastapsot kaptak a fiatal soproni színészek, Szlúka Brigitta, Papp Attila és Sárdy Zoltán. Teljesítményükről elismeréssel szólt a szerző és a felvidéki színházi élet jelen lévő jeles képviselője, Dráfi Mátyás Jászai-díjas, érdemes művész, aki játszik is a műből tavaly készült komáromi színpadi változatban.
Mint mondta: ő és generációja átélhette azokat a problémákat, melyeket a darab érint. A múltból tud erőt meríteni mindig. Egy időszakból, amikor az 1950-es években ő már járhatott az első magyar iskolába, hiszen addig nem is lehetett magyarul tanulni. Elmesélte: a színi pályára való kerülésében befolyásolta, hogy gyerekként megérezhette a színház világának légkörét, mert nevelőapja egyik alapítója volt az ottani magyar műkedvelő színjátszó együttesnek. Később ő még levelet is írt Major Tamásnak, miként lehet színész és a neves művész válaszolt is neki: végezze el a főiskolát. Hatással volt rá osztályfőnöke is, meg az, hogy Érsekújváron találkozhatott a Magyar Területi Színházzal, majd a komáromi Magyar Területi Színházzal. Már játszott színházban, úgy végezte el a Pozsonyi Színművészeti Főiskolát.
Dráfi Mátyás őszintén vallott arról: úgy érzi, manapság a közönséget kevésbé érdekli a szlovákiai magyar színjátszás, pedig egy generáció sokat tett azért, hogy mindez megvalósuljon.
Csáky Pál szerint a Virágeső főhajtás Dráfi Mátyás és korosztálya előtt, akik a semmiből teremtették meg az ottani színjátszást, kultúrát. Az író és európai parlamenti képviselő beszélt arról, a könyveiből készült előadások újabb lehetőséget biztosítanak, hogy művei, gondolatai nagyobb közönség elé jussanak el. Most jelenik meg a tizenhetedik könyve. Munkáinak fele publicisztikai írásokból áll, a többi része szépirodalmi próza. Ő mindig hangsúlyt helyezett arra: őrizzék meg az emberek magyarságukat a személyes és családi életükben, ragaszkodjanak önmagukhoz.
A színházi klub házigazdája Pomezanski György, a teátrum kreatív tanácsadója volt.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F86%2F20%2Fp4_n868.jpg)
fotó: soproniszinhaz.hu
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fda%2F2f%2Fp1_l_xi.jpg)
fotó: soproniszinhaz.hu
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F06%2Fa4%2Fp2_bg0e.jpg)
fotó: soproniszinhaz.hu
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Ff7%2F18%2Fp3_vmmc.jpg)
fotó: soproniszinhaz.hu