Sopronpusztán emlékezett az Európai Borlovagrend a Páneurópai Piknikre
A Páneurópai Piknik emlékparkban az Európai Borlovagrend Szenátusa és a soproni legáció szervezésében megemlékezést tartottak a határáttörés 36. évfordulója alkalmából.
Az eseményen részt vett dr. Farkas Ciprián, Sopron MJV polgármestere, aki beszédében hangsúlyozta:
A páneurópai piknik mint esemény egy jelentős dátum és alkalom arra minden évben Sopronban, hogy büszkék legyünk önmagunkra, a magyarságunkra és arra a szerepre, amit a város, a soproniak és a magyarok játszottak a vasfüggöny leomlásában és a két Németország újraegyesítésében. Immáron 36. esztendeje emlékezünk meg minderről az eseményről, ami itt zajlott Sopronpusztán, Soprontól néhány kilométerre, és amely esemény - egyesek szerint - az első téglát ütötte ki a berlini falból. Erre büszkék lehetünk mi, ma élő soproniak is. Élő hagyomány, hogy az Európai Borlovagrend is évről évre köszönti ezt az eseményt, ezt az ünnepet, és megemlékezik erről a csodálatos történelmi tényről.
Fotó: Horváth Ádám Bence
A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Jenei József, az Európai Borlovagrend szenátusának nagykövete, generalivisitor és dr. Mészáros Sándor, az Európai Borlovagrend Hungária Konzulátusának első prokonzulja.
Alapítónk, Habsburg Ottó a páneurópai piknik szervezésében meghatározó szerepet játszott. A lovagrend 1984. évi újraalapítása is a nevéhez kapcsolódik. Az európai közösség egy újraegyesítési folyamatának első lépése volt ez a sopronpusztai piknik, ami megnyitotta a határokat, és aztán később a berlini fal leomlásához is vezetett. Tehát ami bennünket összeköt, az egyrészt a közös európai értékrend, az európai identitás vállalása, és az alapítónk személye
– fogalmazta meg gondolatait dr. Mészáros Sándor prokonzul.
Fotó: Horváth Ádám Bence
A sopronpusztai emléknap a borlovagrend szervezésében minden évben lehetőséget ad arra, hogy közösen idézzék fel a szabadság és az összefogás üzenetét.