Az 1921. évi népszavazás centenáriumi évében a Soproni Városszépítő Egyesület a népszavazás idején regnáló polgármester, Sopronyi-Thurner Mihály tiszteletére helyezett el emlékpadot volt otthonával szemben, a Frankenburg úton. A 180 centiméter hosszú alkotást Kutas László szobrászművész készítette bronzból.
Fotó: Griechisch Tamás
A vasárnap tartott avatáson dr. Farkas Ciprián polgármester azt emelte ki, hogy fontos tisztelegnünk a centenárium évében mindazok előtt, akik a népszavazás idején sokat tettek azért, hogy Sopron magyar város maradhatott. Sopronyi-Thurner Mihály nagyhatású polgármester volt, aki megőrizte magyarnak a várost, ide telepítette a mai Soproni Egyetemet, majd új jövőképet rajzolt a város elé. Mindezt sikerrel cselekedte, így az utána következő városvezetőknek ő példakép – fogalmazott.
A polgármester kitért arra is, hogy a centenárium évében időt kell szánnunk arra, hogy elmeséljük a mi történetünket, hiszen mi, soproniak büszkék vagyunk arra, hogy a leghűségesebb város polgárai lehetünk. A magyar emberek pedig – éljenek bárhol a világban – a leghűségesebb városként tekintenek ránk, ami számunkra kötelezettséget jelent.
Fotó: Griechisch Tamás
Dr. Józan Tibor, a Soproni Városszépítő Egyesület elnöke az emlékpadról azt mondta, hogy olyan megoldást szerettek volna, ami teljes mértékben azonosul a százéves évfordulóval, ami kifejezi azt a szándékot, hogy Sopronyi-Thurner Mihályt tiszteljük és hálát adjunk neki a munkájáért.
Az emlékpadot úgy helyezték el, hogy az az egykori polgármester volt lakóházára nézzen, ahol utolsó éveit is élte.
Az avatáson részt vett - mások mellett - a szobor alkotója, Kutas László és több önkormányzati képviselő.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Faa%2F84%2F2021-11-07-thurner-emlekpad-tom-1671_2fm2.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F2f%2F61%2F2021-11-07-thurner-emlekpad-tom-1698_s7fr.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fc7%2Fb1%2F2021-11-07-thurner-emlekpad-tom-1678_z02a.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fbe%2F8a%2F2021-11-07-thurner-emlekpad-tom-1741_qxrx.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fe3%2F77%2F2021-11-07-thurner-emlekpad-tom-1751_cf83.jpg)