A Testnevelési Egyetem 2021. augusztus 25-i, szerdai szenátusi ülésén a jelöltek meghallgatása után a tagok arra tettek javaslatot, hogy a TE rektora dr. habil. Sterbenz Tamás legyen.
A kuratórium - egy nappal a Szenátus ülését követően - egyhangúlag úgy döntött, hogy elfogadja a TE szenátusának szakmai javaslatát, és Sterbenz Tamást terjeszti fel a köztársasági elnök számára az egyetem rektorának.
A matematika tanár, szakedző végzettségű, közgazdaság-tudományi doktor Sterbenz Tamás Sopronban született, 1968-ban. Sportolóként válogatott kosárlabdázó volt, később a női válogatott szakmai munkáját is irányította szövetségi kapitányként. A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének főtitkáraként tevékenykedett 2007 és 2013 között. 2014 óta tölt be vezető pozíciót a Testnevelési Egyetemen, ahol általános rektorhelyettesként és a Gazdasági és Társadalomtudományi Intézet igazgatójaként is dolgozott. Nős, három gyermek édesapja.