| 2018. december. 12. | 1 perc olvasás

Sulik karácsonyfái – az Eötvös Gimnázium nyert

A Pro Kultúra Sopron két munkatársa, Seregély Dóra marketing igazgató és Szekeres Kriszta közművelődési munkatárs közös munkába, együttműködésbe fogott a középiskolák diákönkormányzataival, DÖK-Dokk címen. Céljuk az volt, hogy megismerjék ennek a korosztálynak az igényeit, és közösen olyan programokat hozzanak létre, amelyek az ő érdeklődésükre számot tartanak. A diákokkal együtt az az ötlet született, hogy az adventi időszakban - december 1. és 15. között – a tanulók állítsanak "suli karácsonyfát" saját iskolájukban.

Az egységesen 2 méter magas fát és a talpat a Pro Kultúra biztosítja a résztvevő iskolák számára. A feladat az, hogy a diákok olyan fát készítsenek, úgy dekorálják azt, hogy az elkészült karácsonyfa jellemző legyen az iskolára, a saját közösségükre. Legyen minden sulinak egyedi és megismételhetetlen a fája! Így a nemrég lezajlott pályaválasztási kiállítást követően az iskolák most egy másik arcukat is megmutathatják. A karácsonyfákat zsűri véleményezte, döntésük alapján a legkreatívabb iskola egy ajándék rendezvényt nyert a Liszt Központtól, amit a második félévben váltanak valóra a Pro Kultúra munkatársai – az iskolával való egyeztetést követően.

A suli-karácsonyfa győztese az Eötvös József Evangélikus Gimnázium, Egészségügyi és Művészeti Szakgimnázium lett.

A résztvevő iskolák:

Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium és Kollégium - Sopron

Berg Gusztáv Szakiskola - Kapuvár

Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium - Sopron

Soproni Szakképzési Centrum Fáy András Két Tanítási Nyelvű Gazdasági Szakgimnáziuma

Soproni Szakképzési Centrum Handler Nándor Szakképző Iskolája

Soproni Szakképzési Centrum Vas- és Villamosipari Szakképző Iskolája és Gimnáziuma

Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium – Sopron

Széchenyi István Gimnázium - Sopron

A nyertes fa
A nyertes fa

Legnépszerűbb cikkek