| 2020. május. 9. | 1 perc olvasás

Szabadtéri mise lesz vasárnap a Városplébánia udvarán

Szabadtéri, úgynevezett tábori szentmisét celebrál május 10-én három alkalommal is a Szentlélek-templom szomszédságában lévő Városplébánia udvarán Horváth Imre városplébános. A szertartások fél 10-kor, fél 12-kor és este hat órakor kezdődnek.

Horváth Imre atya szerkesztőségünknek elmondta, hogy a Szent Mihály-templom felújítása miatt már egy ideje a Szentlélek-templomban tartja a miséket, azonban a templomnak kicsi a légtere és a járványügyi előírások betartása mellett sokkal kevesebben vehetnének részt a miséken. 

A szabadtéri szertartásokon minden előírást be lehet tartani, egyebek mellett a két méteres távolságot. Az előkészületek már elkezdődtek, a székeket kihelyezték, az oltárt pedig feldíszítették.  

A tábori miséket a Városplébánia Jégverem utca felőli bejáratán lehet megközelíteni. 


Média/ Griechisch Tamás

Média/ Griechisch Tamás

Legnépszerűbb cikkek