| 2016. április. 19. | 1 perc olvasás

Szabálytalanságok a Sopron Banknál

Az MNB ma közel 30 millió forint bírság megfizetésére és a jogsértő állapot megszüntetésére kötelezte a Sopron Bank Burgenland Zrt.-t – többek között – tőkeszámítási, számviteli, eszközminősítési, fedezetértékelési, illetve a tartalékképzési és belső ellenőrzési tevékenységét érintő egyes hiányosságok miatt.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hivatalból indított felügyeleti ellenőrzési eljárás keretében vizsgálta a Sopron Bank Burgenland Zrt. (Sopron Bank) tevékenységét. Ennek során a jegybank a 2012. december 31-től a vizsgálat lezárásáig terjedő időszakot tekintette át.
A vizsgálat egyebek között a hitelkockázat azonosítására, mérésére, kezelésére – ezen belül az értékvesztés elszámolási gyakorlatra, a figyelembe vett értékbecslések minőségére, a fedezetértékelésre -, továbbá a tőkekövetelmény-számításra vonatkozóan állapított meg – részben a korábbi felügyeleti határozatokban már kifogásolt, de a Sopron Bank által meg nem szüntetett –hiányosságokat.

Problémát talált a jegybank emellett az informatikai – és nyilvántartási rendszerek, valamint a számviteli eljárások terén is. Megállapította továbbá, hogy a Sopron Bank tevékenysége során nem tartotta be maradéktalanul a belső ellenőrzésre, az adatszolgáltatásra, és a nyilvánosságra hozatalra vonatkozó jogszabályi előírásokat.

Mindezek nyomán az MNB kötelezte a Sopron Bankot, hogy 2016. szeptember 30. napjáig tegye meg a szükséges intézkedéseket a feltárt hiányosságok megszüntetésére. Az ügyfelek számára ugyanakkor megnyugtató hír, hogy a feltárt jogsértések nem hordoznak olyan kockázatokat, amelyek veszélyeztetnék a Bank megbízható működését.

 

Legnépszerűbb cikkek