| 2019. április. 12. | 2 perc olvasás

Szakmák Éjszakája az egész családnak

„Próbáld ki, csináld meg, ismerd meg!” – ennek a mottónak a jegyében közel száz izgalmas program várta a gyerekeket és szüleiket, nagyszüleiket az idei Szakmák Éjszakáján pénteken este a soproni, a fertődi és a kapuvári szakképző iskolákban.

- Nagyszerű dolog, ha a gyerekek olyan szakmát tanulhatnak, amelyet saját maguk választanak, amit szívvel-lélekkel tudnak csinálni, ami motiválja őket. A Szakmák Éjszakája ehhez a sikeres választáshoz nyújt nagyszerű lehetőséget – emelte ki köszöntő beszédében dr. Simon István, Sopron alpolgármestere a SCSZ Handler Nándor Szakképző Iskolában. 


fotó: Griechisch Tamás

Horváth Vilmos, a Soproni Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a megnyitón hangsúlyozta: a „szakma” szó becsületének visszadása nagyon fontos, az országos rendezvény ehhez is hozzájárul. Králik Tibor, a Soproni Szakképzési Centrum kancellárja megnyitó beszédében kiemelte, hogy a szakképzés jelentős átalakulás előtt áll, amely sokkal kedvezőbb lehetőségeket biztosít majd a szakmát választók számára. Így a közeljövőben jelentős ösztöndíj rendszer motiválja majd a tanulókat, illetve a szakmából jó érdemjegyre érettségiző diákok felvételi nélkül juthatnak be a szakirányú egyetemekre, főiskolákra.


fotó: Griechisch Tamás

A centrum tagintézményeiben: a Fáy András Két Tanítási Nyelvű Gazdasági Szakgimnáziumában, a Handler Nándor Szakképző Iskolában, az Idegenforgalmi, Kereskedelmi, Vendéglátó Szakképző Iskolában, a Vas-és Villamosipari Szakképző Iskolában és Gimnáziumban, a fertődi Porpáczy Aladár Szakképző Iskolában és a kapuvári Berg Gusztáv Szakközépiskolában számtalan szakmát ismerhettek meg a családok testközelből, bepillanthattak a tanműhelyekbe, belekóstolhattak a gyakorlatba, kipróbálhatták az eszközöket, berendezéseket. Az ügyes kezűek készíthettek tornázó mackót, ördöglakatot, szerencsepatkót, street-art graffityt. Az informatika iránt érdeklődők ismerkedhettek a PLC vagy éppen a robotok programozásával, a játékfejlesztéssel és a digitális művészet világával. A Handler tanműhelyének szépség részlegében anyukák és lányaik kipróbálhatták a haj göndörítésének vagy vasalásának fortélyait, elleshették a tavaszi bőrfrissítés titkait, a masszázs és smink alapfogásait. A vendéglátó szakképző iskolában kiderült: milyen egy trendi sajttál, és hogyan készülnek az egészséges zöldséges és gyümölcsös smoothie-k. A Fáy-ban Kamat-kelepce elnevezéssel izgalmas szabaduló szoba várta a családokat. 


fotó: Griechisch Tamás

Nem csak a centrum iskoláiban tartották meg a Szakmák Éjszakáját. Az Eötvös József Evangélikus Gimnázium, Egészségügyi és Művészeti Szakgimnáziumban az újra élesztés lépéseivel ismerkedhettek a kezdők és haladók, a csecsemő- és kisgyermekgondozás fortélyaiba is belekóstolhattak, sőt egy egészségügyi szabadulószobában is próbára tehették magukat.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek