Tóth Antal, a haladó szellemű gazdálkodó 1903-ban alapította az intézetet, ahol kezdetben csak hallássérült gyermekeket oktattak. Az ő alakját is idézte fel dr. Farkas Ciprián polgármester ünnepi köszöntőjében, aki nem érkezett üres kézzel, egy élménykirándulással ajándékozta meg az intézmény diákjait.
- Ez a 120 éves intézmény egy szép példája az önfeláldozásnak és áldozatvállalásnak, hiszen Tóth Antal egykori soproni, gyermektelen földbirtokos saját javait ajánlotta fel az intézmény létrehozására. Hogy mennyire időszerű volt már akkor is ez az áldozatvállalás, mi sem bizonyítja jobban, hogy 120 éves az intézmény, és ma is számos gyermek jár ide. Úgy hiszem, hogy a soproni lélek ebben a történetben is megmutatkozik. Látszik a soproni polgárság tudatos hozzáállása a közügyekhez, közösséget érintő fontos kérdésekhez. Ezt is ünnepelhetjük a mai évfordulón – hangsúlyozta.
A Soproni Tankerületi Központ nevében Marek János igazgató köszöntötte a vendégeket, aki szintén ajándékkal érkezett: 1 millió 200 ezer forintos utalvánnyal lepte meg a tankerület a jubiláló iskolát.
Stílusosan jeleléses produkcióval is meglepték a vendégeket az iskola diákjai. Az intézmény vezetőjének köszöntőjéből kiderült: munkájukat a folyamatos szakmai megújulás jellemzi.
- Iskolánkban és óvodánkban most 110 kisgyermek van. A módszerek tekintetében azt gondolom, hogy sok változás történt az elmúlt időszakban. Nagy hangsúlyt fektetünk a differenciálásra, a kooperatív technikára, az élménypedagógiára, mert azt látjuk, hogy ezek a módszerek sokkal hatékonyabbá teszik a gyermekek tanulását – részletezte Tscheki Katalin, Tóth Antal EGYMI igazgatója.
Az intézmény legfontosabb célja a különböző fogyatékosságokból fakadó hátrányok leküzdése, a sérült gyermekek esélyegyenlőségének biztosítása. Mindemellett 10 gyógypedagógusuk soproni és város környéki iskolákban is segíti SNI-diákok fejlesztését utazó tanári rendszerben.