| 2020. november. 7. | 1 perc olvasás

Száznál több beteget gyógyított meg a vérplazma-terápia, új koronavírus-fertőzésen átesett donorokat várnak

A koronavírus-fertőzésen átesett lehetséges donorok jelentkezését várja az OrthoSera kutatócsoport, hogy vérplazma-terápiával segíthessék elő a betegek eredményes kezelését. A jelenleg ismert egyik leghatásosabb eljárás hazai alkalmazásával már több mint száz embert sikerült meggyógyítani - közölte az ITM.

Világszerte növekszik az igény a vérplazmaterápiára, mert ez a támogató gyógymód egyre több súlyos koronavírus-fertőzött esetében bizonyul hatékonynak. A kutatócsoportnak folyamatosan szüksége van új donorokra, mivel az általuk adott anyagból nyerhetők ki azok az antitestek, amelyek segítenek leküzdeni a vírust az emberi szervezetben - írták.

A közleményben idézik Lacza Zsombort, az OrthoSera kutatócsoport vezetőjét, aki kiemelte, hogy felszálló ágban van a járvány, így egyre nagyobb az igény új donorokra. Hozzátette: a plazma fagyasztva csak néhány hónapig tartható el, így az első hullámban begyűjtött mennyiség felhasználásával nagy szükség van az utánpótlásra. Donoronként egy-három egységnyi vérplazmát tudnak levenni, ami azt jelenti, hogy egy donor egy betegen tud segíteni. Csak azoknak a vérplazmája megfelelő, akik már átestek a betegségen, és a vérükben magas maradt az ellenanyag szintje - jelezte.
Vérplazmaadásra az [email protected] címen vagy a +36 70 363 8768-as telefonszámon lehet jelentkezni.


A vérplazmaterápia koronavírussal szembeni alkalmazásának hazai elindításához az ITM és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal nyújtott 113 millió forint támogatást.

Legnépszerűbb cikkek