Széchenyi István 198 éve ajánlotta fel birtokainak egy évi jövedelmét a Magyar Tudós Társaság megalapítására, ezzel lehetővé téve a Magyar Tudományos Akadémia megalapítását. A hagyományos megemlékezés koszorúzással kezdődött a nagycenki Széchenyi-mauzóleumban, majd a sopronpusztai Akadémiai Emlékerdőben faültetéssel tisztelegtek a gróf előtt.
"Ebben a hónapban a tudományt ünnepeljük. Tudományra épül az oktatás, a felsőoktatás és a mindennapjaink is” - mondta Kollár László Péter, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára.
Az emlékerdőben Balázs Ervin akadémikus saját gondolatait osztotta meg, valamint Fekete István szavaival köszöntötte a résztvevőket. Az ünnepségen beszédet mondott Faragó Sándor akadémikus, a Soproni Egyetem nyugalmazott rektora, aki kiemelte a Széchenyi által képviselt tenni akarás megőrzésének fontosságát. Az eseményen a Soproni Egyetem hallgatói is közreműködtek.
Prof. dr. Lakatos Ferenc, a Soproni Egyetem rektorhelyettese elmondta:
Az esemény zárásaként a Magyar Tudományos Akadémia, a Soproni Egyetem és a TAEG Zrt. képviselői közösen ültették el a 198. hársfát, mely a Magyar Tudományos Akadémia fennállását jelképezi.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F20231102_faultetes_andras-07.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2Fa8%2F55%2F20231102-faultetes-andras-02.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2Fd1%2Fb8%2F20231102-faultetes-andras-04.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F82%2F00%2F20231102-faultetes-andras-06.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F16%2F5f%2F20231102-faultetes-andras-01.jpg)