| 2021. szeptember. 7. | 2 perc olvasás

Székelyudvarhelyi diákok látogattak Sopronba

A Határtalanul pályázat keretében látogatott el a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium 50 diákja Sopronba.

A nemzet összetartozása csak akkor szoros kötelék, ha élő emberi kapcsolatok erősítik – ez a célja a nemzetegyesítés programjának, amely magyarországi és külhoni középiskolásokat támogat abban, hogy egymáshoz utazzanak.


Fotó: Kustor András

Sopron városa a Hűség 100 évében a magyar nemzethez való tartozás fontosságának üzenetével amúgy is különlegesen megérinti az Erdélyből érkezett magyar diákokat, akik Sopron város nevezetességeit, emblematikus helyeit – ezek között az 1921. évi soproni népszavazáshoz kapcsolódó helyszíneket, emlékműveket – is felkeresték. Az Eötvös József Evangélikus Gimnáziumban tanórán vettek részt, meglátogatták a Soproni Egyetemet, megtekintették a Városháza dísztermét. A Városházán Csiszár Szabolcs alpolgármester és Tóth Éva önkormányzati képviselő köszöntötte az erdélyi vendégeket. Csiszár Szabolcs méltatta a népszavazással megerősített, 100 évvel ezelőtti soproni hűség erejét, és szólt Sopronról mint iskolavárosról is.


Fotó: Kustor András

A nemzet történelme iránt érdeklődő középiskolás diákoknak Firtl Mátyás, Sopron korábbi országgyűlési képviselője ismertette azt a folyamatot, amelynek során a külhoniak kettős állampolgársága valósággá válhatott, és amelynek eredményeként működhet a Határtalanul program is. A nemzet elszakíthatatlan egységének a nemzet egésze számára értékes bizonyítéka a soproni 18-as honvéd gyalogezred Ojtozi-szorosban tanúsított hősiessége, az, ahogy több mint száz év távlatából is összeköti a történelmi Magyarország legnyugatibb részét a legkeletibbel, ahogy az ojtozi csata 100 éves évfordulójára Sopron és Ojtoz egymásra talált – mondta el Firtl Mátyás a diákoknak a történetet. A fiatalok az Ojtozi-szorosban a soproniak által újraállított emlékmű történetét ismertető könyvet is kaptak ajándékba.


Fotó: Kustor András

A székelyudvarhelyi diákok ellátogattak és megkoszorúzták a soproni Ojtozi-emlékművet, és megtekintették a térség, a Fertő-táj és Nyugat-Dunántúl emblematikus történelmi helyszíneit, nevezetességeit.


Fotó: Kustor András

Fotó: Kustor András

Fotó: Kustor András
Címkék: turizmus

Legnépszerűbb cikkek