Szelektív hulladékgyűjtőket tett ki a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt.

  2019. március 8. - www.sopronmedia.hu

Szelektív hulladékgyűjtőket helyezett ki a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. a parkerdő területén. A példás kezdeményezést a magas látogatószám miatt indította el az erdőgazdaság, de a kukákat a környezettudatos nevelésre is felhasználják majd.

Zsákot cserélnek a Károly-magaslati Ökoturisztikai Látogatóközpont előtt található szelektív hulladékgyűjtőben. A Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. a napokban több sűrűn látogatott helyszínre is helyezett ki ilyeneket. - Úgy gondoltuk, hogy eljött az ideje annak, hogy elkezdjük a szelektív hulladékgyűjtést azokon a területeket, ahol nagyon sok vendégünk fordul meg – emelte ki Bánáti László, a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. parkerdei és kommunikációs igazgatója. - E célból megkerestük az STKH Hulladékgazdálkodási Kft.-t, akik készségesen segítettek nekünk, annak ellenére, hogy a kijelölt helyekről a szelektív hulladék összegyűjtése nem egyszerű művelet – fűzte hozzá.

Ennek köszönhetően már három kukát használhatnak a Soproni Parkerdőbe látogatók. Ezekbe a káros és gyakori műanyaghulladékot gyűjtik. - Reményeink szerint mindenki használja majd ezeket – hangsúlyozta Bánáti László. - Természetesen most, az induláskor még kint hagyjuk a régebbi, fából készült kukáinkat, de a célunk az, hogy a közeljövőben már valamennyi szemetet szelektíven gyűjtsük. Ezért folyamatosan növelni fogjuk a gyűjtőedények számát – hívta fel a figyelmez az igazgató, aki hozzáfűzte: úgy érzik, hogy ilyen látogatottság miatt ezt mindenképpen meg kell tenniük. - Tudomásom szerint az országban hasonló körülmények között más még nem foglalkozik szelektív hulladékgyűjtéssel – tudtuk meg tőle.

A Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. a környezettudatosságra nevelés során is fogja használni a szelektív hulladékgyűjtő eszközöket.

Kérem, várjon... Kérem, várjon...