A Csornai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 08020/227/2020. bűnügyi számon halálos közúti baleset gondatlan okozása vétségének gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.
Kóny külterületén, a 85. számú főúton, Csorna felől Enese irányába közlekedett 2020. július 10-én 18 óra 47 perckor egy Fendt típusú mezőgazdasági vontató a hozzá kapcsolt pótkocsival. Haladása során a főút 14+150. kilométerszelvényéhez érve, balra kanyarodása közben, a járműszerelvénye előzésébe kezdett egy motorkerékpáros, aki a vontatójának ütközött. A baleset során a motorkerékpár sofőrje olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Ff8%2F14%2Fhalalos-motorbaleset_s9j5.jpg)
A Csornai Rendőrkapitányság munkatársai kérik, hogy aki szemtanúja volt a közlekedési balesetnek, vagy azzal kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Csornai Rendőrkapitányságon, vagy hívja a 06-96/263-272-as telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es "Telefontanú" zöldszámán, a 107 vagy a 112 központi telefonszámok valamelyikén.
Felvételek forrása: police.hu
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fee%2F97%2Fhalalos-motor2_d07m.jpg)