| 2024. június. 24. | 1 perc olvasás

Szent Iván-éj és Bruckner warm up! a Barlangszínházban

Egy látványos és fergeteges esten vehettek részt az érdeklődők június 23-án, vasárnap a Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínházban, ahol többek között Anton Bruckner Első szimfóniája is felcsendült, valamint tűzugrás és fényzsonglőr-bemutató is színesítette a programot. A rendezvény óriási népszerűségnek örvendett, hiszen több mint 300-an vettek részt.

fotó: Rombai Péter

Kóczán Péter, a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar vezetője kifejtette, hogy Szent Iván éjszakájához nagyon sok népszokás kapcsolódik, ezért ma itt, a Fertőrákosi Barlangszínházban tűzugrást és fényzsonglőr-bemutatót is tartunk, de javarészt zenével átszőtt programokat szerveztünk. A nagyszabású rendezvényt a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. szervezte. A lebonyolításában több mint 100-an segítettek.

Nálunk ez már egy régi hagyomány, hogy a keresztanyukámat és az unokanővéremet elhozzuk ide, a Barlangszínházba. Mind a ketten a környező falukból származnak. Ilyenkor jó érzés feleleveníteni a régi dolgokat, beszélgetni egymással úgy, hogy közben egy fantasztikus koncerten, valamint számos más programon vehetünk részt.

– mondta Hadaritsné Mészáros Tímea, az egyik látogató.

fotó: Rombai Péter

A borkóstolást és köszöntőt követően a látogatók a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar koncertjét hallhatták, akik Anton Bruckner Első szimfóniájából adtak elő egy kis ízelítőt, majd ezt követően a Sopron Balett táncosai a „Herkules (Héraklész)” című színdarab egy részletét mutatták be. A LED-fényes, zsonglőr, táncos produkció után pedig a Prelude Vegyeskar (Budapest) és a Kórus Spontánusz koncertje zárta a napot.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek