| 2019. november. 11. | 2 perc olvasás

Szent Márton: összekovácsol közösségeket a soproni Jerevánon

A Jereván lakótelep Településrészi Önkormányzata és a Trefort téri Óvoda idén is megszervezte a Jereván lakótelep Szent Márton napi lampionos felvonulását és ünnepségét.

Több éve már annak, hogy élő hagyománnyá vált a Jereván városrészben az óvodások lampionos felvonulása, amelyre énektanulással, ludas lampionok készítésével, Szent Márton alakja és a néphagyomány felelevenítésével készülnek az óvodások, hogy aztán Szent Márton napján hosszú sorban induljanak el imbolygó fényekkel a Jereván utcáin.


fotó: Griechisch Tamás

A jószívűség, a jószándék, a segítőkészség, a másik emberre való odafigyelés példája Szent Márton, a vitéz katona, aki az emberek szolgálatát választotta  - mondta el Tóth Éva, a Jereván Lakótelep Részönkormányzatának elnöke. Az együttlét a hagyományszeretet ünnepe is, amelynek közösségi megtartó ereje van.


fotó: Griechisch Tamás

Szent Márton ünnepe a Trefort téri Óvoda, a Jerevánon működő Lővéri Nyugdíjasklub, a Figurás Banda és a Részönkormányzat együttműködésének, és ez utóbbi támogatásának köszönhetően az egész lakótelep ünnepévé vált, amelyen a szürke ködös novemberben a legkisebbek vitték körbe a fényt az utcákon énekszóval.

Az ünnep természete szerint összekovácsol közösségeket, ezt ma is megtapasztalhattuk - mondta Tóth Éva. Az ünnep mindig a megtartó erő köré szerveződik: keresztény kultúránk értékei, hagyományaink köré, ettől aztán egyben az öröm, a vidámság alkalmai is ezek, ez esetben a Márton-napi lakomáé, és az összetartozásé.


fotó: Griechisch Tamás

Horváth Márta óvodavezető elmondta: az óvodások nagy izgalommal készülnek az ünnepre, amelyre minden évben több százan jönnek el. Ez büszkeséggel és örömmel tölti el a gyermekeket.

Idén a Jereván lakótelep Szolgáltatóháza belső átriumába vezetett a felvonulás útja, ahol libazsíros kenyér, tea várta a legkisebbeket, míg a felnőttek Márton-napi forraltborral ünnepelhettek, énekszó és népzene mellett.

A rendezvényen részt vett Magas Ádám önkormányzati képviselő és Jereván Lakótelep Településrészi Önkormányzatának tagjai is. 

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek