| 1 perc olvasás

Szent Mihály-búcsú Sopronban

Sopron védőszentjének ünnepét idén is búcsúval ünnepelik a Szent Mihály-templomban. Az ünnepi szentmisét dr. Veres András győri megyéspüspök mutatta be. Az eseményen részt vett dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere, valamint dr. Simon István és dr. Csiszár Szabolcs alpolgármesterek is.

A délelőtti szentmisén Veres András, győri megyéspüspök a mennyei seregek vezéreként beszélt Szent Mihályról. 

A hívő emberek az angyalok oltalmában és segítségében bízhatnak mindennapi küzdelmeikben, Szent Mihályt pedig a jó melletti kitartásért és a helyes úton való megmaradásért kérhetik

- mondta a megyéspüspök. 

A szertartáson közreműködött a Goldmark Énekegyüttes is

A szentmisét követően a templomkertben folytatódott a búcsú programja. Dr. Farkas Ciprián polgármester köszöntőjében kiemelte: 

Szent Mihály ünnepe Sopron egyik legfontosabb szakrális ünnepe, amely a város számára nagymúltú hagyomány. Az ünnep egyben alkalmat is ad arra, hogy összetartsa Sopron lakóit.

A templomkertben agapéval is készültek: a résztvevők házi készítésű édes és sós süteményeket hoztak, a programot pedig kulturális műsor színesítette. Fellépett a Fajkusz Banda és a Kacagány Táncegyüttes, valamint a  Soproni Petőfi Sándor Általános Iskola és AMI művészeti csoportjai, népdalénekesei és néptáncos szólistái.

Kálmán Imre városplébános szerint Szent Mihály ünnepe nemcsak egyházi esemény, hanem a közösség számára is fontos alkalom. Mint mondta:


Amikor az emberek jó szándékkal közelednek egymás felé, az ünnep teljessé válhat.

A Szent Mihály-búcsú szeptember 29-én, este hat órakor ünnepi szentmisével folytatódik, amelyet dr. Várszegi Asztrik bencés, pannonhalmi emeritus főapát mutat be. Október 1-jén pedig a Szent Mihály-templom felújítására és megújulására is megemlékeznek.

 

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek