Az ünnepi szentmisét Horváth Imre városplébános celebrálta, amelyen a szépszámban megjelent hívek mellett jelen volt Dr. Fodor Tamás polgármester, Dr. Simon István alpolgármester, Barcza Attila országgyűlési képviselő és több közéleti személyiség is.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fbc%2F2a%2Fszent-mihaly-mise-bucsu-tom-1190_1wlo.jpg)
fotó: Griechisch Tamás
Dr. Simon István alpolgármester ünnepi köszöntőjében felidézte a Szent Mihály napi ünnepség jelentőségét és szokásait valamint emlékeztette az egybegyűlteket arra, hogy ez a nap a számvetés ideje is. Kiemelte, hogy 2015 márciusában Orbán Viktor miniszterelnök a Modern Városok Program keretein belül elsőként látogatott városunkba, ahol dr. Fodor Tamás polgármesterrel jelentős fejlesztési megállapodásokat írtak alá. Ennek köszönhetően újulhat meg a Szent Mihály templom is.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F12%2Fa9%2Fszent-mihaly-mise-bucsu-tom-1391_wjf3.jpg)
fotó: Griechisch Tamás
A vasárnap délelőttöt néptáncbemutató színesítette. A templomkertben a hívek által készített süteményekkel várták a vendégeket, az Európai Borlovagrend Soproni Legátusának tagjai pedig a hegy levét kínálták a Szent Mihály napi búcsún.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fa4%2F3e%2Fszent-mihaly-mise-bucsu-tom-1405_543v.jpg)
fotó: Griechisch Tamás