Szent Mihály-napi búcsút tartottak Sopronban

  2021. szeptember 26. - www.sopronmedia.hu

Sopron védőszentjének ünnepén ismét szentmisét és búcsút tartottak a tavaly újraszentelt Szent Mihály-templomban és a templom kertjében vasárnap délelőtt, a sekrestyésházban pedig megnyílt Kovácsné Pócza Ágnes népi iparművész hövejicsipke-kiállítása.

A Modern Városok Program részeként felújított és tavaly újraszentelt Szent Mihály-templomban és annak kertjében tartotta a város a védőszentjének ünnepét ismét. Az ünnepi szentmisét Bognár István, a Brenner János Hittudományi Fősikola spirituálisa celebrálta. A búcsúi szentmisén részt vett mások mellett dr. Farkas Ciprián polgármester, dr. Simon István és Csiszár Szabolcs alpolgármesterek, valamint Barcza Attila országgyűlési képviselő.

Fotó: Griechisch Tamás

A szentmisét követően Barcza Attila ünnepi beszédében arról beszélt, hogy a Szent Mihály-templom a felújítást követően újra a régi fényében ragyog. Keresztény kultúránk, történelmünk, valamint identitásunk megőrzése és ápolása szempontjából is fontos a templom, mert „iránytű egy olyan zűrzavaros világban, ahol sokan utópiákat kergetnek, téveszméket szolgálnak, olyan téves, sőt káros eszméket, amik megtagadnak mindent, ami értékes” – mondta.

Hozzátette: nehéz és szokatlan másfél év áll mögöttünk, a koronavírus-járvány az egész világot példátlan nehézségek elé állította. Orvosainknak, ápolóinknak és a sikeres oltási programnak köszönhetően ma újra együtt lehetünk és szabadon ünnepelhetünk, azonban a szabadságot csak akkor tudjuk megőrizni, ha továbbra is fegyelmezettek maradunk.

Fotó: Griechisch Tamás

Kiemelte, hogy „a kihívások ellenére Magyarország biztos pont, és bizakodva tekinthetünk a jövőbe. 2010 óta közel egymillió új munkahelyet teremtettünk, visszakaptuk az önbecsülésünket, a hitünket, hogy van miért élnünk és dolgoznunk. Európa-szerte egyedülálló a családtámogatási rendszerünk, amely Ferenc pápa elismerését is kivívta (...). A gazdaság újraindításával a jövő év elején mintegy 600 milliárd forint marad a családoknál, a 25 év alatti fiatalok személyi jövedelemadó-mentességet kapnak, az időseket pedig újabb prémiummal és a 13. havi nyugdíj visszaépítésével támogatjuk.”

Fotó: Griechisch Tamás

Barcza Attila Sopronra kitérve elmondta, hogy a Lenck-villa visszanyerte régi pompáját, világszínvonalú új uszodával gazdagodtunk, megépült az M85-ös út, hamarosan átadják az Árpád utcai parkolóházat, épül a múzeumnegyed a Fő téren, és Sopronban valósul meg az ország első rendészeti integrált központja. Mindezek mellett folyamatban van a „Fertő Part” beruházás, amely jelenleg az ország legnagyobb turisztikai beruházása. A fejlesztés mindenki számára biztosítja majd azt a színvonalat, amelyet a tó osztrák oldalán már évtizedek óta élvezhetnek. Kiemelte, hogy ezek a beruházások több mint 350 milliárd forint összeget tesznek ki, azonban a munka még nem ért véget.

Fotó: Griechisch Tamás

A beszédet követően a Petőfi Sándor Általános Iskola és AMI táncegyüttese, a Sopron Táncegyüttes, a Pendelyes Táncegyüttes és a Fajkusz Banda adott kulturális műsort a templom kertjében felállított színpadon, majd megnyílt Kovácsné Pócza Ágnes népi iparművész kiállítása a sekrestyésházban, amelyen höveji csipkéket mutatnak be.

Kérem, várjon... Kérem, várjon...