A Szentmise keretében aláírásra került a Soproni Egyetem és a Szent Pál Katolikus Szakkollégium hosszú időre visszatekintő, harmonikus kapcsolatát keretbe foglaló együttműködési megállapodás.
A szerződés részletesen kitér az együttműködés oktatási, tudományos, infrastrukturális és adminisztratív lehetőségeire, szélesítve ezzel a lehetséges kapcsolódási pontok körét. Az aláírt dokumentum tartalmazza, hogy a Szakkollégium célja, hogy keresztény értelmiségieket neveljen egy szolidáris társadalom építésére, az értelmi képzés, a morális és közösségi életvitel, a lelkiség elmélyítése által.
A kollégium ezt szakmai kurzusok szervezésével és a katolikus közösségi életforma kereteinek megteremtésével segíti elő. A szerződés rögzíti azt is, hogy az Egyetem nagy múltú felsőoktatási intézmény, amely üdvözli a Szakkollégium célját, és támogatja azt az erőfeszítést, amelyet a Szakkollégium a keresztény értékek továbbadásáért, valamint a hallgatók önismereti, spirituális és szakmai fejlődéséért, szociális érzékenységük kialakítása érdekében tesz.
A megállapodást dr. Veres András megyéspüspök, prof. dr. Náhlik András rektor, Skála János kancellár és Kaposi László szakkolégium igazgató írta alá.