| 2020. augusztus. 4. | 3 perc olvasás

Szeptembertől új vezetővel startol a GYIK Rendezvényház - kész a programtervezet

Betuker Botond, 2020. június 18-án, vette át a GYIK Rendezvényház szakmai vezetését. Nős, két gyermek édesapja. Kommunikációs szakember és andragógus-művelődésszervező diplomákkal rendelkezik. 20 éve kezdett el tevékenykedni Sopron kulturális életében.

 - Jó érzéssel tölt el a tény, hogy jó kezekből vehettem át a rendezvényház vezetését és kezdhetem meg munkámat. Hálás vagyok az életnek, hogy mindig lehetőségek elé állít, amelyben bizonyíthatok - emelte ki közleményében Betuker Botond.

- Komoly munkát fordítottunk a 2020-as évi programok újraélesztésére. A pandemia által megállított és elhalasztott programokat újraszervezzük és aktualizáljuk. A világjárvány miatt folyamatosan változó protokoll szerint, arra összpontosítunk, hogy biztosítani tudjuk a soproni kultúra szeretőknek a szórakozási lehetőséget -részletezte a szakmai vezető, aki a műsortervet is ismertette.

" Ha újra közbe nem szól a járvány, Sopronban köszönthetjük többek között Presser Gábor önálló szerzői estjét, Ördög Nórát és Nánási Pált. Továbbra is helyet adunk a Dumaszínház népszerű műsorainak. Előadást fog tartani Dr. Csernus Imre, Bagdy Emőke és újból színpadra lép Csányi Sándor, valamint Bödőcs Tibor humorista. A gyermekeket sem hagyjuk ki a sorból: nagyon várjuk Vukot és a népszerű Kicsi Gesztenye showműsort. Újdonságként szerepelnek a TRACCS beszélgetős estek, amelyek keretén belül ellátogat hozzánk Dr. Zacher Gábor, Győrfi Pál, Jakupcsek Gabriella is. Nálunk ünnepli jubileumát az 50. Ásványbörze."

Betuker Botond
Betuker Botond

Szeptember elejétől újra birtokba vehetik a házat az érdeklődők. Kezdésként, szeptember 3-4-én, ellátogathatnak a GYIK Rendezvényházban és környékén megvalósuló Reneszánsz napokra, valamint szeptember 5-6-án, egzotikus madarakat csodálhatnak meg a 12. Madárkiállításon.

 - Célunk és kötelességünk megtartani Sopron, közkedvelt közösségi színterét. Ennek elérése céljából, illetve a jövőbeni megmaradás érdekében a rendezvényekre fogunk fókuszálni. Szorosabb együttműködést szeretnénk Sopron város csoportjaival, intézményeivel, szervezeteivel. Célunk, hogy nagyobb figyelmet fordítsunk egymás felé. Bármi történjen is a jövőben akár a világjárvánnyal kapcsolatban, ismerjük fel, hogy mi soproniak, egymásért vagyunk. Legfőbb feladatunk, hogy megőrizzük az eddigi színvonalas produkciók sorát, miközben igyekszünk megfelelni az újabb és újabb közönségigényeknek, melyeket a soproni kultúra kedvelő közönség támaszt irányunkban. Egy produkció lehet az bármilyen jól kimunkált, megtervezett, jól működő, ha nincs mellette a közönség. Érjük el együtt, hogy a több évtizede működő GYIK Rendezvényház ne csak hatékonyan működjön, hanem eredményesen is! - áll a vezető közleményében.


SopronMédia archívum

Ezekre a programokra számíthatunk:

2020 nyarán megvalósuló táborok

Túra tábor – Majsa Ágnes vezetésével

Rajztábor – Mende Zsolt vezetésével

Aquarázs tábor – Simon istván vezetésével

Művészeti tábor – Kun Olga vezetésével

Régi-új induló csoportok:

Asszonytorna, Attraktív Táncstúdió, Lajbi Néptánc Egyesület, Lajtha László Néptánc Egyesület, Fit-Jumps aerobik, Kerekítő gyermekfoglalkozás, Örömtánc, Társastánc oktatás, Városi rajzkör stb.

Továbbra is GYIK-ban próbál Sopron Város Fúvószenekara és a Sopron Balett társulata.


Jegyvisszaváltás:
A veszélyhelyzet miatt elmaradt programokra megvásárolt jegyeket 2020. július 6-tól szeptember 15-ig van lehetőség visszaváltani az alábbi időpontokban:

Hétfőn és csütörtökön 8:30 és 13:30 között a GYIK Rendezvényház recepcióján.

Jegyárusítás:

A jövőben a GYIK Rendezvényház programjaira történő jegyértékesítés a Fekete Zoltán Diákhotel és Kollégium portáján (Sopron, Ady Endre út 5.) valósul meg.


2020 év végéig tervezett programok a GYIK Rendezvényházban:
Reneszánsz Napok
2020. szeptember 3-4.

Balek-bál
2020. szeptember 3.

Madárkiállítás – Fertőmenti Madarász Egyesület
2020. szeptember 5-6.

Dr. Csernus Imre előadása
2020. szeptember 09.

Ördög Nóra és Nánási Pál estje
2020.09.17

Szüreti bál – a Wandorfer Hagyományőrző Egyesület szervezésében
2020. szeptember 19.

VUK - gyermekelőadás
2020. szeptember 27.

Dumaszínház
2020. szeptember 28.

Dumaszínház
2020. október 15.

50. Jubileumi Ásványbörze
2020. október 17-18.

Kicsi Gesztenye – gyermekprogram
2020. október 25.

TRACCS előadássorozat
Dr. Zacher Gábor előadása
2020. november 3.

Országos Szóló Néptáncverseny
2020. november 10-11.

Bagdy Emőke előadása
2020. november 13.

Presser Gábor előadói estje
2020. november 14.

Bödőcs Tibor estje
2020. november 25.

Véradás
2020.november 26.

Csányi Sándor önálló színházi estje
2020. november 27.

TRACCS előadássorozat
Győrfi Pál előadása
2020. december 1.

PSZI-Faktor
2020. december 11.

2021-es előzetes
Mega Aerobic Nap

TRACCS előadássorozat
Jakupcsek Gabriella előadása

A Test és Lélek Fesztivál utódrendezvénye

Előkészületben:

Tankcsapda, Kowalsky meg a Vega, Alma együttes


SopronMédia archívum

Legnépszerűbb cikkek