Mosolyogva mesélte egykori tanítványának egy riportban: „Ugyan már! Attól, hogy az ember elment nyugdíjba, még nem fizette meg a belépőjét a sírkertbe.” És ez így is van: Marci bácsi nem ment el közülünk, mert nem tudta őt legyőzni a halál. Ő győzte le életével, munkájával.

A szakma Nagy Márton legfőbb érdemének azt tartja, hogy egyedülálló tehetségkutató és tehetséggondozó fizikaverseny-rendszert dolgozott ki. Ezek a versenyek képezik a hazai fizikus tehetséggondozás gerincét, de lelkesítik és mozgatják a határainkon túli magyar anyanyelvű diákokat is, s egyúttal ápolják a három névadó tanár - Mikola Sándor, Fényes Imre és Vermes Miklós - emlékét.

Aktív oktató és tehetséggondozó tevékenységének köszönhetően városunk adott otthont több alkalommal is a Mikola-díjas tanárok országos találkozójának és az évente megrendezésre kerülő Őszi Tehetséggondozási Konferenciának.

A matematika-fizika szakos tanár a  magyar nyelv ápolását, védelmét mindig fontosnak tartotta, a fizikaversenyeken is külön alkalmakat szánt a versenyzőknek a magyar irodalom legszebb alkotásainak a megismertetésére.

Számos kitüntetés – többek között a Mikola-díj, Vermes-díj, Rátz Tanár Úr Életműdíj, a román, a szlovák oktatási minisztérium díja, valamint a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje – tulajdonosa.

Nincs olyan növendéke, aki ne tudna hirtelen felidézni valamilyen meghatározó, komoly vagy tréfás történetet vele kapcsolatban, s akik mindig a legnagyobb hálával, szeretettel emlékeznek rá.

„Marci bácsi élete példa, senki máshoz nem fogható személyisége immár legenda. A sok száz tanítvány nevében – kik még most is könnyeket dörzsölnek a szemükbe e hír hallatán – búcsúzunk szeretett tanárunktól, kollégától. Sit ei terra levis!  - Legyen számára könnyű a föld.” – emlékezett meg róla Orbán Júlia tanár, a Pedagógusok Soproni Művelődési Házának igazgatója.