| 2020. június. 11. | 3 perc olvasás

Szezonzáró évértékelőt tartott a Soproni Tigrisek SE

Szezonzáró évértékelőt tartott a Soproni Tigrisek SE csütörtökön. A klub a pandémiára való tekintettel rendhagyó módon, online tartotta meg a rendezvényt - az edzők és a vezetőség élő bejelentkezésben mondták el az évi összegzést, csapat- és egyéni szinten.

- Ez a 24. szezonzáró évértékelőnk, de az első, ahol ilyen módon kell összegeznünk a mögöttünk lévő időszakot – emelte ki Nagy Tamás, a Soproni Tigrisek SE elnöke. - Tavaly több mint 300-an voltunk ezen a rendezvényen, azonban a koronavírus-járvány miatt idén csak szűk körben tudjuk értékelni ezt a végéhez érő szezont. Azonban, a Sopron TV segítségével mégis minden tigrishez eljuthatnak az itt elhangzó információk. Az elmúlt időszak tükrében különösen fontos kiemelni, hogy a sport megtanít az alkalmazkodásra is. Büszkén jelenthetem ki, hogy ez egyesületünk valamennyi edzője, játékosa és az ő szüleik is jelesre vizsgáztak ilyen tekintetben ebben a zord időszakban. Ehhez szükség volt Sopron városának támogatására, amit szintén köszönök – fejtette ki.

Nagy Tamás, a Soproni Tigrisek SE elnöke
Nagy Tamás, a Soproni Tigrisek SE elnöke
fotó: Griechisch Tamás

Nagy Tamás kiemelte: a rendkívüli szezon miatt úgy döntöttek, hogy idén csupán egyetlen elismerést osztanak ki: a Balogh Sándor-díjat, amelyet a legjobb tigris érdemel ki. Idén Szlávik Bence vehette át az elismerést dr. Farkas Cipriántól, Sopron polgármesterétől és Balogh Sándor legendás soproni kosárlabdázó fiától, Gergelytől.  


fotó: Griechisch Tamás

A résztvevőket és a közvetítés nézőit dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere is köszöntötte. - Azért jöttem ide, hogy kifejezhessem nagyrabecsülésemet. Ennek az egyesületnek a keretein belül ugyanis 200 gyermek űzi a kosárlabdát. Ezáltal a Soproni Tigrisek SE városunk egyik legjelentősebb sportegyesülete. Ez példamutató, ezért a városunk a jövőben is elkövet mindent annak érdekében, hogy minél több gyermek tudjon sportolni városunkban, mégpedig a lehető legjobb körülmények között. Hiszen a sport sok értékkel felvértezi a gyakorlóját: megtanít küzdeni, kitartani egy cél mellett és kiváló közösségépítő is – fűzte hozzá.

Dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere
Dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere
fotó: Griechisch Tamás

- Örömteli, hogy itt lehetünk ma, hiszen ez az év rendkívül viszontagságos – hívta fel erre a figyelmet Csiszár Szabolcs, Sopron alpolgármestere, aki szintén szólt a résztvevőkhöz és érdeklődőkhöz. - Itt mindenki túlélő, ugyanis a maga területén sokat tett, hogy ez az egyesület a pandémia alatt is tovább működhessen. Szeretnék ehhez gratulálni és kívánom, hogy a következő szezon kezdésére már a megszokott körülmények között, pandémiától mentesen kerüljön sor – fejtette ki.

Csiszár Szabolcs, Sopron alpolgármestere
Csiszár Szabolcs, Sopron alpolgármestere
fotó: Griechisch Tamás

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének nevében Bokor Ákos elnökségi tag mondott lelkesítő szavakat. - A szövetség ahogy tudja, támogatja a kosárlabda csapatokat, hiszen azok nagyon fontosak a számára – szögezte le. - A cél, hogy mindenki a lehető legkedvezőbb módon részesüljön a TAO támogatásból. A 2020-21-es szezonra az MKOSZ már megszavazta a támogatás mértékét, amely nem csökkent, csupán az elosztása változott. Szeretnék mindenkit megnyugtatni: a szövetségünk tud a csapatokat érintő problémákról, és kommunikálunk a kormánnyal, hogy a lehető leghatékonyabb módon tudjuk mecénálni azokat – hangsúlyozta az elnökségi tag, aki hozzáfűzte: óriási siker, hogy Sopronban ennyi fiatal kosárlabdázik úgy férfi, mint női szinten. 

Bokor Ákos, az MKOSZ elnökségi tagja
Bokor Ákos, az MKOSZ elnökségi tagja
fotó: Griechisch Tamás

Az évértékelőn elhangzott: az MKOSZ négy nemzeti akadémiát hozott létre országos szinten – Sopron a női vonalban veszi ki ebből a részét. A Soproni Tigrisek SE vezetősége a férfiak tekintetében legközelebbi „bázisra”, Pécsre látogatott el a szerdán, ahol eredményesen tárgyaltak az ottani szakemberekkel. Ennek köszönhetően a soproni egyesület tehetségei egyfajta dunántúli válogatott keretében már nemzetközi tornákon is próbára tehetik a tudásukat a jövő héttől kezdődően. Optimizmusra ad okot az is a tigriseknek, hogy az egyesület vezetősége már lefoglalta a balatoni edzőtábor időpontjait augusztusra.

Legnépszerűbb cikkek