| 2018. november. 15. | 2 perc olvasás

Szigorítás jön a gyógyszereknél

2019. februárjától szigorúbban ellenőrzik a gyógyszereket. Ez azért szükséges, mert az ellenőrök gyakran találnak hamis készítményeket az Európai Unióban. A dobozok megváltoznak, és új azonosító is kerül rájuk. Az új program nem okoz majd kellemetlenségeket a vásárlóknak.

 - Európában gyakran találtak már a patikákban is hamisított készítményeket – hangsúlyozta Dr. Horváth Csaba, gyógyszertárvezető. Ezért az Európai Unió hozott egy határozatot, hogy jobban tudják ellenőrizni a gyógyszerek útját a gyártástól a felhasználásig. - Ezt a rendelet kétféle módon éri majd el – tudtuk meg a vezetőtől. - Az egyik az úgynevezett dézsmabiztos csomagolás. Egy zárjegyhez hasonló alkalmatosságot helyeznek a dobozokra, amely révén a legvégső felhasználóhelyen, tehát a gyógyszertárban a szakemberek a készítményt megbontották-e – fűzte hozzá.

Dr. Horváth Csaba kiemelte: az új rendszer a vásárlók számára nem okozhat kellemetlenségeket
Dr. Horváth Csaba kiemelte: az új rendszer a vásárlók számára nem okozhat kellemetlenségeket

A másik megoldás kicsit bonyolultabb - ez az úgynevezett egyedi azonosító, amelyet egyelőre csak a kiemeltebb, vényköteles gyógyszerek kapnak majd meg, a meglévő vonalkód mellé. - Ez pontosan egy kétdimenziós kódot jelent a csomagolásokon – mondta Dr. Horváth Csaba. - Ebben az az érdekes, hogy a nevében nem véletlenül szerepel az egyedi szó. Vagyis, ha valamelyik gyógyszerből egymillió darab készül, mindegyik saját azonosítót kap. Ez a kód egyébként rengeteg információt tartalmaz magáról a gyógyszerről, gyártásról sorszámokról, megmutatja a termék lejárati idejét – részletezte a patikavezető, aki hozzáfűzte: ez mindenképpen egy kiváló biztonsági eszköz.

A szakember elmondta, hogy ez az új kódos rendszer a gyakorlatban a hogy néz ki: amikor a konstruktőr legyárt egy gyógyszert, köteles ezt az azonosítót egy nemzeti adattárba, illetve a későbbiek során egy európai rendszerben elhelyezni. Miután ezt a gyógyszert a minőségbiztosítás felszabadítja, a gyárak raktáraiból elkerülhet a gyógyszer nagykerekedésekbe, illetve onnét a patikákba. A gyógyszertár szakemberei, amikor ezt az adott gyógyszert kiadják a betegek részére, lehúzzák ezt az egyedi azonosítót. A rendszer abban a pillanatban lekérdezi az európai adatbázisból, hogy az adott termékkel minden rendben van-e.

A 2019. február 9-től hatályba lépő rendeletet az összes uniós tagállamnak kötelező lesz alkalmaznia. A gyógyszertárvezető kiemelte: az új rendszer a vásárlók számára nem okozhat kellemetlenségeket. A gyógyszerhamisítás az Unióban egyre nagyobb problémát jelent, ám Magyarországon egyelőre nem jellemző. Ez a szigorú hazai ellenőrzési eljárásoknak, és az alacsony gyógyszeráraknak köszönhető.

Legnépszerűbb cikkek