A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Konzervatív Politikai Akció Konferencia (CPAC Hungary) zárónapján Magyarországot a szólás- és véleményszabadság hazájának nevezte, „konzervatív és patrióta szigetnek egy szélsőségesen liberális, háborgó tengerben”, amely „folyamatosan ostrom alatt van”.
Szavai szerint ez az ostrom olyan fegyverekkel zajlik, amelyeket „úgy csúfolnak, hogy jogállamiság, európai uniós pénzügyi források befagyasztása, genderpropaganda vagy éppen a migrációs kvóta”.
„És mi itt, Magyarországon már tizennégy éve sikeresen védekezünk a liberális mainstream ostroma és támadásai ellen”
– szögezte le.
Szijjártó Péter kiemelte, hogy
A nemzetközi jog világosan fogalmaz. Ha valakinek háború vagy erőszakos cselekmények miatt el kell menekülnie a hazájából, akkor ahhoz van joga, hogy az első biztonságos ország területén tartózkodjon.
– húzta alá.
„Mi, magyarok megmutattuk, hogy ez hogyan működik: minden Ukrajnából menekülőt befogadtunk, s minden illegális migránst megállítottunk” – tette hozzá.
A miniszter végül leszögezte, hogy a magyar kormány nem adta fel az őszinteséget, „a világos, egyenes beszéd luxusát” sem.
– fogalmazott.
Ennek kapcsán pedig kifejtette, hogy mindezt csakis az tette lehetővé az utóbbi tizennégy év folyamán, hogy az emberek ehhez minden eszközt megadtak négy kétharmados választási győzelem formájában.
„Egy demokrácia akkor is demokrácia, ha nem a liberálisok nyernek a választáson. Csak azért támadják, alázzák a magyar demokráciát Brüsszelben, Washingtonban, Berlinben, és ki tudja még, hogy hol, mert a liberálisokat a magyar emberek 2010 óta pontosan oda küldik minden választáson, ahova valók, azaz az ellenzékbe” – mondta.
Borítókép forrása: mti.hu