| 2019. augusztus. 24. | 2 perc olvasás

Színes kavalkáddal búcsúztatták a nyarat a Lőverekben

Mintegy 400 helyi lakost csábított a Szent Margit templomhoz a Nyárbúcsúztató Lőveri Családi Nap színes műsorkínálata. A program célja az volt, hogy összeboronálja a településrészen élő családokat.

Sokan azért kaptak kedvet, hogy ellátogassanak a rendezvényre, mert az életükben fontos szerepet játszik a Szent Margit templom közössége. - Fiatalok, középkorosztály, idősebbek... Ebben a templomközösségben valóban minden generáció képviselteti magát - részletezte Győri-Koósz Barbara. - Most pedig egy ilyen rendezényt is életre hívtak, ahol nagyszerű műsorok vannak. Lehet enni-inni, táncolni, gyöngyöt fűzni, de van arcfestés és jazzbemutató is. Sőt, István atya orgonakoncertet is ad majd a templomban, amelynek a tornyán lévő kilátót is megnyitották erre a napra, hogy teljes valójában láthassuk az innét nyíló gyönyörű panorámát - fejtette ki.

Gyakorló katolikusként rendszeresen járok szentmisére és István atya hirdette a templomban, hogy megrendezik ezt a programot - idézte fel Győri Gergely. - István atya nyitott az új dolgokra, mi pedig nagyon örültünk, hogy ilyen programokat is szerveznek - emelte ki


fotó: Griechisch Tamás

A szervezők a Löverek szinte minden otthonába küldtek meghívót - céljuk az volt, hogy összehozzák a városrész családjait, hogy azok egymással ismerkedve, szórakozva tudják elbúcsúztatni a nyarat. - Elhatároztuk, hogy nem csak az egyházközséghez aktívan tartozókat hívjuk meg, hanem az egész településrészt - világított rá Marics István, a Szent Margit templom plébánosa. - Nem csak általános rendezvényt, hanem családtalálkozót akartunk szervezni. Örömünkre sikerült is összehozni a családokat. Ez azért fontos, mert a társadalom legkisebb, de rendkívül fontos sejtjei, és minden lehetőséget meg kell adni arra, hogy megismerhessék egymást - emelte ki.


fotó: Griechisch Tamás

A rendezvényen Dr. Farkas Ciprián is köszöntötte a népes közönséget. A városi tanácsnok, önkormányzati képviselő kiemelte: a Lőverek Sopron egyik legszerethetőbb városrésze, ahol kiváló lakóközösség él. - Mint  a Lőverek önkormányzati képviselője nagy örömmel látom, hogy milyen sok családot sikerült megmozgatni - hangsúlyozta. - Úgy hiszem, hogy ennek a rendezvénynek van jövője. Megemelkedett színvonala a kormány támogatásának is köszönhető, ugyanis hiszünk abban, hogy a családokat nem csak adókedvezménnyel, gyermekvállalásra buzdító programokkal és nagyobb gépkocsi vásárlását segítő kezdeményezésekkel kell támogatni, hanem nyitni kell nekik olyan tereket, ahol a kötelékeikeket tudják erősíteni úgy családon belül, mint kívül. Ez a rendezvény is ezt a célt szolgálja - világított rá. 


fotó: Griechisch Tamás

A szinte egész délutánon átívelő, estébe nyúló programsorozat nagy sikert aratott a helyiek körében - mintegy 400-an látogattak el a Szent Margit templomhoz. A rendezvényen részt vett Mágel Ágost önkormányzati képviselő is.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek