Már délelőtt benépesült a Soproni Petőfi Színház: családok, gyerekek és idősebbek egyaránt érkeztek a szeptember 5-i színházi nyílt napra. A program az „Új utak, új történetek” című évadnyitóval és Mészáros Tibor megbízott művészeti vezető bemutatkozásával kezdődött, majd a kicsik legnagyobb örömére meseolvasással folytatódott.
Mészáros Tibor számára az egyik első kellemes meglepetést az jelentette, hogy Sopronban komoly hagyománya van a színház és közönsége közötti közvetlen kapcsolatnak. Mint mondta, az érdeklődők nagy száma azt mutatja, hogy erre a nézők részéről is komoly igény van.
- Családok, gyerekekkel, felnőttek, idősebbek... Volt most néző, akivel találkoztam, Budapestről érkezett, külön azért, és ide van bérlete. Ez csodálatos hír. Azt hiszem, hogy igazán nagyon ecsetelni sem kell, hogy a nyílt nap az a nyitottság és a találkozás igényében zajlik - fogalmazott Mészáros Tibor, a Soproni Petőfi Színház megbízott művészeti vezetője.
A nyílt nap során az érdeklődők olyan helyszíneket is felfedezhettek, amelyek egy hagyományos előadás alkalmával rejtve maradnak előttük. Kulisszajárásokkal és jelmeztár-látogatással készültek, a gyerekeket pedig egész nap arcfestés, csillámtetoválás és hercegnőfrizurák várták.
A nyílt nap egyben az új évad kezdetét is jelentette. Mészáros Tibor egy már összeállított évadot vett át, amelynek előkészítése még az előző vezetés idején kezdődött. A megbízott művészeti vezető ezért nem tervez változtatásokat pusztán a változás miatt.
- Az évad tervei azok sokkal korábbi stádiumban kialakulnak már, bőven az előző évadban kezdte meg az előző vezetés is ezt a felkészülést. Nem szeretnék senkinek kellemetlenséget, magamnak sem és a nézőknek sem azzal, hogy most csak azért, hogy változtassunk, változtassak - mondta.
Mészáros Tibor elsőként a társulat és a színház működését szeretné alaposan megismerni. Mint fogalmazott, családias légkörben hisz, és nyitottsággal, figyelemmel szeretne bekapcsolódni a közösség életébe.
- Belülről próbálok először a jelenleg itt dolgozó kollégákkal, színművészekkel együtt azon dolgozni, hogy tovább működjön ez a jó kapcsolat a színház és a nézők között és a város között - hangsúlyozta.
A színházi nyílt nap programjait ingyenesen látogathatta a közönség, a rendezvény pedig a kulisszák megismerése mellett az új évad közös indítására is lehetőséget teremtett.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2026%2520szeptember%2FLBP-2124.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F56%2F80%2Flbp-2102.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F8d%2Fe7%2Flbp-2103.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F3a%2F4a%2Flbp-2104.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F05%2Fc8%2Flbp-2105.jpg)