| 1 perc olvasás

Szlovákiai és szlovén csapat a Krasznai Kupán

Szeptember 14-15-én rendezik a hagyományos Krasznai Kupát, amelyet idén az SKC és a Kecskemét pályára lépése mellett a szlovákiai Nyitra és a szlovén Helios Domzale részvétele tesz nemzetközivé. Az emléktorna a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kosárlabda Szövetség szervezésében valósul meg. A szakvezető, Gasper Potocnik a felkészülés során eddig elvégzett munkáról beszélt, és arról, mi várható még a bajnoki rajtig.

Bő egy hónapja dolgozik együtt a társaság, mennyire vagy elégedett az eddig elvégzett munkával, hol tart a csapat a felkészülésben?

Van, ami bizakodásra ad okot, van viszont, ami nem túl örömteli – kezdte a szakvezető. – Úgy gondolom, kezd kialakulni, összeállni egy jó közösség, egy egységes társaság, szerintem kimondottan jó az öltöző hangulata és a társaság hozzáállása is. Ami viszont zavaró az az, hogy az edzőmérkőzéseken összeszedett különböző balszerencsés sérülések miatt csak nagyon keveset tudott együtt dolgozni a teljes keret.

Két hét múlva indul a bajnokság, mikorra várható, hogy újból teljes létszámban együtt készüljön a társaság?

Én lennék a legboldogabb, ha tudnék válaszolni, és azt mondhatnám, hogy már ma, de sajnos nem ez a helyzet. Sérültjeink folyamatosan kezelésekre járnak, de hogy mikor állhatnak újra edzésbe, azt az orvosi stáb mondja majd meg. Remélem, minél hamarabb.

Hétvégén a hagyományos hazai tornán lép pályára a csapat. Nyilván nem most kell csúcsformában lenni, mit vár a tornától?

Próbáljuk mindenben megtalálni a pozitívumokat. Ahogy az eddigi felkészülési mérkőzéseink is hasznosak voltak, remélem, a hazai torna is segíti a bajnoki felkészülésünket. Szeretnénk jól szerepelni szurkolóink előtt. Azt szeretném látni, hogy aki hadra fogható és egészséges, az megpróbálja a maximumot kiadni magából, aztán majd a tornán kiderül, hogy ez mire lesz elég.

 

Legnépszerűbb cikkek