A rendőrségre 2021. május 3-án 21 óra 40 perckor egy Sopronban történt késelésről érkezett bejelentés. A helyszínen a rendőrök elfogtak egy 44 éves helybéli férfit, aki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható volt. A szemtanúk elmondása alapján a feltételezett elkövető barátnője két ismerőse társaságában érkezett közös otthonukhoz, amikor szóváltásba keveredett a férfi a nő egyik kísérőjével az utcán. A hangos veszekedést követően a féltékeny élettárs bement a lakásba, majd amikor újra megjelent az ajtóban, egy nála lévő késsel csípőtájékon szúrta vitapartnerét. A sérültet a mentők súlyos sérülésekkel vitték kórházba.
A rendőrök a férfit elfogták, majd a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították, ahol a nyomozók – őrizetbe vétele mellett – életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérletének elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fcc%2F18%2Fkeslead_noc6.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F38%2Fdf%2Fkes2-1_zgda.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F71%2Fb6%2Fkes-17_4t2z.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fc5%2Fbd%2Fkep1-601_4680.jpg)