| 2019. május. 23. | 1 perc olvasás

Szövetséget kötött Bécs a felsőoktatási intézményeivel

Együttműködési megállapodást írt alá az osztrák főváros és huszonhárom bécsi felsőoktatási intézmény arról, hogy a jövőben egymás rendelkezésére bocsátják tudásukat és forrásaikat különböző társadalmi, digitalizációs és fenntarthatósági kérdésekben. Az első támogatási pályázatot már ki is írták.

Több mint 200 ezer hallgatóval és 45 ezer kutatóval Bécs Közép-Európa legnagyobb egyetemi városa. Mivel a közigazgatást és a kutatókat ugyanazok a társadalmi, digitalizációs és fenntarthatósági kérdések foglalkoztatják, az osztrák főváros együttműködési megállapodást kötött 23 bécsi egyetemmel és főiskolával. Ennek keretében intenzívebbé teszik a két oldal közti kapcsolatot, hogy mindkét fél profitálhasson a másik tudásából, erőforrásaiból.

Az osztrák főváros elsősorban a smart city stratégiája megvalósításában támaszkodna a területén működő felsőoktatási intézményeknél meglévő tudásra. Szimpóziumok, workshopok és tapasztalatcserék keretében a kutatókat is bevonnák a város fejlesztésébe.

Cserébe a város különböző pályázatokon keresztül anyagilag is hozzájárul a főiskolákon, egyetemeken zajló projektek finanszírozásához, illetve együtt pályáznának uniós és állami forrásokra. A város a Bécsi Gazdasági Ügynökség szolgáltatásait is a felsőoktatási intézmények rendelkezésére bocsátja, így azok könnyebben találhatnak olyan startupokat és vállalkozásokat, amelyek részt vennének a projektjeikben, illetve könnyebben tudnak ilyeneket alapítani.

A város kulturális ügyosztálya már ki is írta az első támogatási pályázatot Digitális humanizmus címmel. A 320 ezer eurós összköltségvetésű pályázat célja, hogy együttműködésre ösztönözze az IKT szektort a bölcsészet-, társadalom- és művelődéstudományokkal. Az egyenként maximum 40 ezer eurós támogatásra olyan interdiszciplináris digitalizációs projektekkel lehet jelentkezni, amelyek középpontjában az ember áll. „Az nem lehet, hogy az emberek alá legyenek rendelve a technikának. A technikának kell szolgálnia a közjót” – foglalta össze a pályázat lényegét Bécs tudományokért felelős városi tanácsnoka, Veronica Kaup-Hasler.

Képaláírás és copyright: Bécs főpolgármestere, Michael Ludwig, Veronica Kaup-Hasler tudományokért felelős városi tanácsnok és az együttműködési megállapodást aláíró felsőoktatási intézmények képviselői © PID / Christian Jobst

Legnépszerűbb cikkek