| 2022. október. 15. | 1 perc olvasás

Szukot - Sátoros ünnep az Ispotályban

A Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében várták az érdeklődőket az Új utcai Ó-Zsinagógába és az ispotályba szombaton délután. A Soproni Múzeum és a Soproni Zsidó Hitközség közös rendezvényén a jelenlévők megismerkedhettek a 800 éves zsidó imahely történetével és építészetével, valamint az udvaron felállított sátorban a kóser étkezés alapjaival.

A szukot héber szó sátrakat jelent, ezért szokták „sátoros ünnep”-nek nevezni. A bibliai korban (kb. i.e. 13.sz – i.e. 4. sz.) elsősorban mezőgazdasági ünnep volt, és a nyár végi, őszi szüret időszakára esett, a földművesek ilyenkor adtak hálát Istennek a termésért – mondta el Büchler András, a Soproni Zsidó Hitközség elnöke. A sátor díszítése, felállítása, gallyakkal való befedése nemcsak a vallásos zsidó életében jelent ünnepi tevékenységet.

Fotó: Máthé Alexandra

A sátorban kóser ételeket, italokat kóstolhattak meg az érdeklődők, majd előadást hallgathattak meg a Szukot eredetéről és annak évenkénti megéléséről.

Fotó: Máthé Alexandra

 A jelenlévők megismerkedhettek a 800 éves zsidó imahely történetével és építészetével.

 

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek