Születés hete: Mivel segíthetnénk elő, hogy több gyermekek szülessen?

A születés hetének alkalmából egy szakembert kérdeztünk meg arról, hogyan lehet a várandósságra felkészülni, illetve mi segítheti elő, hogy a tervezett és a valóban vállalt gyermekek száma közelítsen egymáshoz.


fotó:Fodor Regina

A születés hetét 2003-ban rendezték meg először. Az országos tájékoztató, szakmai és kulturális rendezvénysorozat célja, hogy a várandósok és családjaik minél szélesebb körű tájékoztatást kapjanak arról, hogy milyen választási lehetőségeik vannak a szülés módjának, helyének, valamint a „kísérő” kiválasztásának tekintetében.

„Minden Életnek örülünk!” – ezzel a szlogennel indult útjára Sopronban még 2017 tavaszán a Vándorbölcső, melyet a Soproni SzC Handler Nándor Technikum asztalos tanulói készítettek soproni és Sopron környéki családoknak. Most már a 10. lakóját, Zsófit ringatja.

-Az első Vándorbölcsőt a Három Királyfi Három Királylány Mozgalom indította el Magyarországon – tudtuk meg Nádudvari Rita családpedagógus, családterapeuta-jelölttől. – Bölcsőket készítettek, melyeket meghatározott időközönként kisorsolnak a jelentkezők között. Cél, hogy ezek a bölcsők a közösségteremtés eszközei legyenek, jelképezik, hogy a gyermekvállalás közös ügyünk. Több vidéki szervezet is csatlakozott a programhoz, 2017-ben pedig Sopronban is elkészült a bölcső. Egy családnál 4-5 hónapig marad, amíg a baba ki nem növi. Következő lakója várhatóan szeptember-október környékén „költözhet” bele.

A kezdeményezést a Pedagógusok Soproni Művelődési Háza vette a szárnyai alá. A baba születése előtt állók az ő honlapjukon, illetve a Vándorbölcső Sopronban Facebook-oldalon követhetik a bölcső útját. Igényüket a [email protected] e-mail címen jelezhetik.

-A HáromKirályfi HáromKirálylány mozgalom is a születésszám növelése céljából jött létre, ugyanis problémát jelent, hogy szakadék van a tervezett és a valóban megszületett gyermekek száma között – folytatja Rita, aki több alkalommal is tartott szülésre és születésre felkészítő babaváró csoportot. – Vizsgálták az okokat, melyek többek között a bizonytalanság, a nők tanulási időtartamának kitolódása. Ezt ma már több szociális intézkedéssel is megpróbálták orvosolni.

A szülésélmény is meghatározza, hogy egy nő hány gyereket vállal, ezért rendkívül fontos a szülésre, sőt már a várandósságra való felkészülés is – legalább annyira lelkileg, mint testileg.

-A gyereknek elsősorba stabil „hátországra” van szüksége, vagyis arra, hogy a szülei stabil párkapcsolatban éljenek, az anyja és az apja szeressék egymást – avat be a részletekbe a szakember, aki maga is öt gyermek édesanyja. – A gyermekvállalás előtt lényeges beszélgetni a párunkkal a következő területekről: felelősségvállalás a családunkban, a szerepek és feladatok megosztása, a származási családból hozott minták tisztázása; új szokások, ünnepek kialakítása, nevelési elvek. Utóbbi szorosan összefügg a hozott mintákkal. Érdemes átgondolni, hogy a származási családunkból mit szeretnénk továbbvinni az új családunkba, és mi az, amit semmiképp sem, továbbá megbeszélni a párunkkal, hogy ő ebben hogyan tud minket támogatni.

A családi életben ugyanúgy vannak szakaszok, mint az egyéni fejlődésben. A gyerek születése is egy családi életciklus-váltás. Ezek a nagy változások mindig krízissel járnak. Mivel normatív krízisről van szó, az érintettek nagy része át tud lépni rajta, és pozitív irányú fejlődés az eredménye.

-Míg régen több generáció élt együtt, addig a nukleáris családok megjelenésével sokkal nehezebb lett a születés körüli időszak – teszi hozzá Rita. – Ha csak egy tanácsot adhatnék azoknak, akik most ezzel küzdenek, azt ajánlanám, hogy merjenek segítséget kérni. A tágabb családtól, a baráti körtől, önsegítő csoporttól, de akár a Soproni Gyermekjóléti Intézettől is, ahol én is dolgozom. Komolyabb elakadások esetén érdemes felkeresni egy család- és párterapeutát.

A pandémia ezt az időszakot még küzdelmesebbé teszi, ugyanis stresszhelyzetben az emberek nem tudatosan cselekszenek, hanem automatikusan előjönnek azok a megküzdési stratégiák, amik legtöbbször generációs örökségeink. A komoly változásokra érdemes úgy tekintenünk, mint lehetőségekre ahhoz, hogy a berögzött szokásainkat újragondoljuk.

Borítókép forrása: pixabay

Legnépszerűbb cikkek