A szót elsőként a vezetőedző, Roberto Iniguez kapta meg, aki már otthonából, Spanyolországból küldött videóüzenetet a lelkes szurkolóknak, akiknek többek között megköszönte az egész évi támogatásukat, és ezt kérte a jövőre vonatkozóan is."Még mindig nem ébredtünk fel ebből a szezonból - vette át a szót a vezetőedzőtől Török Zoltán ügyvezető. - Csúcskísérletre vállalkoztunk, mely során megmásztunk a Mount Everestet. A döntővel már megkezdtük a leereszkedést. Vissza a talajra, ahol van számunkra elegendő oxigén, oda, ahonnan elindultunk az év elején. A mai közönségtalálkozóval méltó módon kívánjuk lezárni ezt a fejezetet, mely sokunknak egy kimondatlan álom beteljesülését hozta el."
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F20%2Fef%2F1_3pzd.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
Hozzátette, hogy számukra elsődleges a fenntarthatóság. Ennek szellemében gazdálkodtak eddig is és így mennek tovább az úton. Egy ősapáinktól származó példával is élt Török Zoltán: " Ha van 10 forintod, abból 9.90-et költs el, de 10 fillért tegyél félre!" Ennek megfelelően a csapat elé is reális célokat fogunk kitűzni a 2018/2019-es szezonban!
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F49%2Fd6%2F5_vddu.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
Minimális változás lesz a keretben. Egy játékos, Danielle Page az, aki nem lesz velük a szezon rajtján. Egy másik, a szerkezetbe legjobban illő, pár hét erejéig már megismert Alaina Coates pedig legkésőbb a bajnoki rajtra visszatér, függően a WNBA-s kötelezettségitől. Török Zoltán büszkén említette meg, hogy soha nem jelentkeztek be annyian, mint most, de követik az aranyszabályt, ami úgy szól: "Győztes csapaton ne változtass!" A bizalom elsődlegesen azoknak szól, akik felülemelkedtek a szezon során a fellépő problémákon, és megküzdöttek ezekért az eredményekért. Büszkén vehetik fel jövőre a klub mezét, de természetesen minden nap bizonyítaniuk kell a szakmai stábunknak - tette hozzá Török Zoltán ügyvezető.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F33%2F6d%2F9_tio3.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt